Vajon tényleg látják a kutyák, amit mi nem? Tudjuk, hogy a kutyák hallása sokkal kifinomultabb, azaz olyan dolgokat is képesek meghallani, amelyek nagyon magas hangúak és nagyon nagy távolságban vannak. Már lassan másfél hete, hogy Norm, 2 éves kan keverék kutyám többé nem normális, megzakkant, és én nem tudom mitől. A nap egy bizonyos időpontjában, este kilenc és tizenegy között egyszerűen megőrül, föl s alá rohangál az előtérben, ráadásul liheg és nyálzik mindeközben. Először azt hittem, csak simán kilométerhiánya van, azért futkározik a lakásban ilyen céltalanul, de ha levittem a parkba lasztizni, csak szomorkásan és kicsit bambán nézett rám, aztán pedig nyüszögve a panel felé fordult. Utána arra gondoltam, valamije fájhat: hiszen már napok óta őrjöng, lehet, hogy időszakos hasfájása van, persze fogalmam sem volt, van-e olyan egyáltalán, hogy időszakos hasfájás. Próbáltam babusgatni ilyenkor, de nem hagyta, rugdosott meg járt a lába, amitől persze én is hajlamos voltam megsértődni. Hát én veszem a dögnek a kaját, hadd simogassam már meg akkor, amikor csak akarom.
100 éves volt, azt mondta, egészen hátborzongató volt az egész hely. Egyik éjjel ő és a kutyája, Lola, aludni készültek, ám Lola furcsán viselkedett. Az ágy széléhez ment, ugrált, majd egyetlen láthatatlan pontra meredt a tekintete. Lillibeth a nevén szólította, de a kutya egyszerűen kővé dermedt. Felkapcsolta a lámpát, hogy lássa, egy egér vagy légy-e az, amely a kutya nyugtalanságát okozta, de semmit sem látott. Ezután Lola el nem mozdult Lillibeth mellől, és egész éjjel az ágy szélénél ült. Lola talán olyasmitől félt, amit a gazdi nem láthatott? Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Nem tudod megkérdezni a kedvenceidet, hogy megtudd, mit is láttak vagy gondoltak. Vajon mit érzékelhetnek, és milyen láthatatlan erő az, amelyet morognak és jelezni próbálnak neked? A régi házak már csak így mozognak… minden éjjel. Ritmikusan… De a legjobban a kislány aggasztott minket. Mindig odajött az ágyhoz, és egy pohár vizet kért. Ezt a család nőtagjaival csinálta, minden generáció találkozott vele, már amelyikről tudok.