Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Fejér megyében egyaránt 12 százalékkal több rendelés érkezett, Pest megye és Budapest mellett Somogy pedig 10 százalékos bővülést hozott. Átlagos kosárérték szempontjából is nagy különbségekkel találkozhatunk földrajzi megoszlás szerint, ha a teljes hazai online kiskereskedelmet vizsgáljuk: a közép-magyarországi kosárértékek átlagosan 51 százalékkal magasabbak mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei összegnél. Ehhez képest az eMAG webáruházában csak 23 százalék a különbség a legmagasabb (Pest megyei vásárlók) és a legalacsonyabb (Békés megyei) kosárértékek között. Az eMAG-ra jellemző kiegyenlített viszonyok azt jelentik, hogy a webáruház sikeresen terjeszkedik az ország egész területén és a vásárlói bázisa az átlagoshoz képest szélesebb tömegeket ölel fel. Forgalomnövekedés szerint a két legjobban teljesítő megye Somogy (54 százalék) és Jász-Nagykun-Szolnok (51 százalék) a 2017-18-as pénzügyi évben. Mit vásárolnak az eMAG-on? Az eMAG bevételeinek jelentős részét továbbra is három termékkategória együttes értékesítése képezi: a TV, a nagy háztartási gépek és fehéráruk, valamint a mobiltelefonok.
570 Ft 2. 644 Ft -11% PWR Apple fülhallgató mikrofonnal, AAA minőség raktáron 1. 071 Ft 952 Ft -10% Mcdodo Element Series Fülhallgató, 3. 5mm Jack csatlakozó, Fehér kiszállítás 5 napon belül 2. 540 Ft 2. 271 Ft -24% Hoco M51 vezetékes fülhallgató, mikrofon, 3, 5 mm-es jack, fekete raktáron 2. 890 Ft 2. 190 Ft Sztereó Fülhallgató Fejhallgató Mikrofonnal, Super Bass, Jack Típusú Csatlakozóval, Fehér Zöld, Selling Depot® raktáron 1. 270 Ft 1. 143 Ft -15% Samsung Galaxy S10 AKG gyári típusú vezetékes sztereó headset EO-IG955, G973 (3, 5mm jack), fehér kiszállítás 3 napon belül 7. 941 Ft 6.
Minden év decemberében megünnepeljük születésnapunkat, amikor szuper akciós ajánlatokkal ajándékozzuk meg ügyfeleinket! Tartsatok velünk! Idén 4. születésnapunk alkalmából az alábbi kuponkóddal lepünk meg titeket: eMAG4ev Használjátok fel ezt a kedvezményt mielőbb, ráadásul a már akciós termékekre is beváltható! Az akció 2017. 12. 01 és 2017. 04. között a készlet erejéig érvényes. A kuponkód az akcióban megjelölt, eMAG által forgalmazott termékekre érvényes. Teljes akciós kínálatunkért kattintsatok ide!
Üzletek Aktuális ajánlatok Újracsomagolt termékek Értékesíts az eMAG-on!
eMAG Black Friday 2017 – Érdekességek 2017. 11. 24-én délután 14 óráig az vásárlói több mint 146 ezer terméket vettek, 3, 87 milliárd forint értékben. A háztartási kisgépek, a játékok, a háztartási cikkek, a TV-k, a mobiltelefonok és a laptopok fogytak a legjobban. "Az eMAG vásárlói tudják, hogyan használják ki a széleskörű fizetési megoldásokat és a rengeteg ajánlatot az évben, egyébként nem tapasztalható árakon. Délután kettőig az átlagos kosárérték elérte az 54 ezer forintot vásárlónként, ami 30 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Ez a trend nagyon fontos és jól mutatja, hogy a magyar vásárlók egyre inkább a prémium termékek felé fordulnak, az erősebb paramétereket és jobb funkcionalitást választják. " – nyilatkozta Catalin Dit, az eMAG magyarországi ügyvezetője. Black Friday rekordok az eMAG-nál: a legerősebb másodperc: 27 vásárlás 8:12.
755 Ft 8. 563 Ft -1600 Ft South Park The Fractured But Whole Gold Edition játék Xbox One-ra raktáron 32. 990 Ft 31. 390 Ft 1 - 2 -bol 2 termék Előző 1 1 -bol 1 Következő Termékek megtekintése Navigációs előzményeim Mások a következőket is megnézték: Böngészési előzmények törlése Lépjen szintet a vállalkozásával! Jutalékmentes értékesítés az első három hónapban Segítünk a termékek feltöltésében Több százezer egyedi ügyfelet érhet el a hét minden napján Szeretnék értékesíteni az eMAG-on
Ezek együttesen a webáruház forgalmának 55 százalékát adta a márciusban lezárt pénzügyi évben. A legkomolyabb növekedést a cipő, a női ruházati termékek, a gumiabroncs és felni, a táska és kiegészítők, valamint a férfi ruházati termékek kategóriái érték el. Az ide tartozó termékekből az egy évvel korábbinál két és félszer több fogyott. A vásárlók több mint kétszer annyit költöttek építőanyagra és autóalkatrészre, mint egy évvel korábban, de kétharmadával többet költöttek játékokra és számítógépes kiegészítőkre. Hogyan vásárolnak az eMAG-on? A GKI Digital 2018 március-áprilisában lakossági kutatást végzett. Az online kérdőíves megkereséssel zajlott, több mint 1 500 teljes értékű választ feldolgozó kutatásban olyan emberek mondták el véleményüket, akik a felmérést megelőző 6 hónapban legalább egyszer vásároltak az eMAG webáruházában. Az eMAG vásárlók átlagosan 13 alkalommal vásároltak online az elmúlt évben, és bár a vásárlási gyakoriság csökkent az előző év felméréséhez képest, ez főleg annak tudható be, hogy a frissen lezárt pénzügyi évben olyan rétegeket is elért az áruház, akik az átlagosnál lényegesen kisebb online vásárlási intenzitás mellett korábban egyáltalán nem vásároltak az eMAG-nál.
Üzletek Aktuális ajánlatok Újracsomagolt termékek Értékesíts az eMAG-on! A nap ajánlata Még több eMAG Segítség Akciók TV és szórakozás Konzolok és játékok Játékok Konzol & PC játékok Konzol & PC játékok: Platform Xbox 360 Konzol & PC játékok: Kiadás éve 2017 Vissza Konzolok és játékok (216) Konzolok (2) Konzol & PC játékok (91) Elektronikus játék licenszek (73) Konzol & PC tartozékok (3) Gamepad, botkormányok & Gaming fejhallgatók (22) Gamer székek (21) Fan Gaming termékek (2) Nintendo tartozékok (2) 2 termék Platform: Xbox 360 Kiadás éve: 2017 Minden szűrő törlése Találatok: Ár 5. 000 - 10. 000 (1) 20. 000 - 50.
Speciális termékek: 113 repülőjegyet, 86 élményt, 19 belépőjegyet vásároltak kettőig az oldalon. A Black Friday a legjobban várt akció az évben, amit az eMAG honosított meg még 2014-ben. Az egynapos akció jól ismert a magyarok körében, köszönhetően az ajánlatban szereplő hatalmas termékmennyiségnek és az egyedi kínálatnak. A Black Friday akciót minden évben megrendezik, az eMAG pedig minden évben részt vesz benne, mióta Magyarországon is elérhető. A vállalat ezúton emlékezteti a fogyasztókat, hogy a legütősebb akciókat ma éjfélig érhetik el. Érdekel, hogy mi vár rád 2018-ban? Kattints és készülj fel Te is a következő Black Friday-ra!