Akadémizmus: az antik és a reneszánsz művészet mintája nyomán a 17. századi francia akadémián a művészeti gyakorlatban és elméletileg is kidolgozott alkotási elvek alkalmazását jelenti a festészetben és a szobrászatban. Tekintve, hogy ez a hagyomány a 19. században egyre túlhaladottabbnak tűnt az azoktól eltérő elveket valló művészek számára, az "akadémikus művészet" kifejezés a megújulásra képtelen, megalkuvó művészetet is jelentette. Akvarell: ( latin, aqua – víz), vízfestés. Vízben oldódó, áttetsző színezékkel történő festés, ahol a fehér színt és a fényhatásokat a papír alapszíne adja. Büszt: mellszobor (francia, buste: felsőtest). Olyan portré, amely csak az ábrázolt arcát és mellkasát jeleníti meg. Az antik művészetben gyakran készítettek filozófusokról és költőkről, a római köztársaság–kori művészetben pedig polgárokról mellszobrot. Műfaját a 15. századi firenzei szobrászatban Donatello elevenítette fel. Dombormű, relief: a szobrászat egyik műfaja, amelynél a térben kialakított formák az alapsíkból csak részben emelkednek ki.
Az isten ellátását a szentély vagyona és a fogadalmi felajánlások biztosították. A kultuszszobrot szent tárgynak tekintették és az előírásoknak megfelelően kezelték. Anyaga általában valamilyen értékes fa, pl. ébenfa. Ruházata és a díszítése egyedi. Műfaj: művészettörténeti kategória, amely az egyes művészeti ágak (festészet, szobrászat, építészet) felosztására szolgál. A műfaj elsősorban tartalmi osztályozás jelent: a festészetben a história, az arckép, az életkép, a csendélet, a szobrászatban a portré, a síremlék, a kultuszszobor stb. megkülönböztetése jelent ilyesfajta tematikai megkülönböztetést. A műfajt egyébként sokszor technikai (pl. táblakép, freskó, rézmetszet stb. ) vagy méretbeli (pl. monumentális szobrászat, kisplasztika stb. ) megkülönböztetésekre is használják. A 17. századi festészeti akadémiákon a műfajok szigorú hierarchiáját határozták meg. Legrangosabbnak az embert és az ember cselekedeteit ábrázoló históriafestést tartották, amelybe a történelmi, bibliai és mitológiai jeleneteket ábrázoló művek zöme tartozott, s a portrékat is gyakran öltöztették fel a históriák kellékeivel.
A középkori egyetemi oktatás rendszerében két részre osztották fel, az alsó szinten oktatandó triviumra és az utána következő quadriviumra. Az itáliai humanizmus hatására a 15. század elejének firenzei művészei azért küzdöttek, hogy a festészetet, a szobrászatot és az építészetet is ismerjék el szabad emberhez méltó, szellemi foglalkozást jelölő művészetként. Ez biztosította a művészek kiemelkedését a kézművesség szintjéből. A hét szabad művészethez általában egy–egy antik tudóst, filozófust társítottak (ld. pl. Andrea da Firenze freskója, Aquinói Szent Tamás allegóriája, Firenze, Santa Maria Novella, Spanyol kápolna, 1360–as évek). Kultusz-szobor: az ókori vallások kultikus tiszteletben részesített szobra. A szoborban az istenséget jelenvalónak tekintették. Az istenség szentélyében lakik, ellátásáról a szentély papjai gondoskodnak. A kultusz lényegi elemeit a napi, rendszeres áldozatok és az istenségek ünnepeinek megtartása jelenti. Az ókori-keleti szentélyekben a szobor udvartartását az istenség köréhez tartozó kisebb istenségek, a személyzetét pedig a templomban szolgáló papok jelentették.
Gótika: az elnevezés az itáliai humanistáktól ered. Az ő szemükben "gót", azaz "barbár" volt minden, ami nem az antikvitás szellemét örökítette tovább, így az Alpoktól északra eső területek művészete is. Az újkori művészettörténetben a gótika kifejezés már elvesztette pejoratív jelentésárnyalatát, és pusztán a romanikát követő korstílus megnevezéséül szolgál. Kezdete az építészet 1140 körüli, Île-de-France-ból kiinduló megújulása. A korszak végét nem lehet egységesen meghatározni, a 16. század közepéig Európa nagy részén még meghatározó a reneszánsz stílus mellett. Hét szabad művészet: (Septem artes liberales) a szabad emberekhez méltó hét művészeti ág. Az ókorban kialakult felosztás szerint az artes liberales művelése, ellentétben az alacsonyabb rendű, fizikai munkát jelentő artes mechanicae-val, nem pénzszerzés céljából történik, és szellemi munkát jelöl. Martianus Capella (Kr. u. 5. század) De nuptiis Mercuriis et Philologiae (Merkúr és Filológia házassága) alapján, a középkorban, az erényekhez hasonlóan, nőalakokként ábrázolták őket, és mindegyikhez sajátos attribútumok társultak: Grammatika (könyv és íróvessző), Retorika (irattekercs, szónoki gesztusok), Dialektika (kígyó vagy skorpió, illetve virágzó ág), Aritmetika (mérőzsinór vagy tábla), Geometria (körző), Muzsika (hangszerek), Asztronómia (csillagászati mérőeszközök, gömb).
15. SZÁZADTÓL A 19. SZÁZAD VÉGÉIG A 15. századtól van jelen a mai napig is érvényben lévő művészetfelfogás: a művészetek különálló csoportját alkotja a festészet, a szobrászat, az építészet, a zene, a költészet, a színház a tánc ezek más megítélés alá esnek, mint a kézművesség és a tudomány Ezzel a felfogással egy időben megkezdődött a művészek és a művészetek különleges társadalmi státusának kialakulása. Művészet egyetlen törvénye: a szép létrehozása függetlenedett a vallási tartalomtól és programszerűen megfogalmazódott a művészet autonómiájának igénye. 19. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG A modern technikának köszönhetően két új művészeti ág született: fényképezés és filmművészet. Korábban a műalkotások tisztán emberi alkotások eredményei voltak, a két technikailag sokszorosítható művészettel a helyzet gyökeresen megváltozott. Ezeknél a művészeti ágaknál egészen más a mű és a művész viszonya, az alkotás folyamata, mint a klasszikus művészeti ágaknál. A művészetben a lázadás hivatássá válik Szélsőséges megoldások jellemzik Műalkotás lehet bármi, ami képes magára vonni a figyelmet.
Marosi Ernő: A klasszicizmus és a romantika: a művészettörténet, mint filozófiai tudományág. Corvina, Budapest, 1976, 43-63. Marosi Ernő: A XIX. század: a művészettörténet tudománnyá szerveződése, in: Emlék márványból vagy homokkőből. Corvina, Budapest, 1976, 63-90. Marosi Ernő: A századforduló: művészettudomány és művészettörténet. Corvina, Budapest, 1976, 90-107. Blunt, Anthony: Művészet és teória Itáliában (1450-1600). Corvina, Budapest, 1990. Klaniczay Tibor: A manierizmus. Gondolat, Budapest, 1982. Rónay György: A klasszicizmus. Gondolat, Budapest, 1978. Gombrich, Ernst H. : Művészet és fejlődés. Corvina, Budapest, 1978. Goethe, J. W. : A műalkotások igazságáról és valószerűségéről. Corvina, Budapest, 1980. Debicki, Jacek - Favre, Jean-Francois - Grünewald, Dietrich- Antonio Filipe Pimentel: A művészet története. Festészet, szobrászat, építészet. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 2003.
Táncművészeti ág Sárvár, Várkerület 1. – Nádasdy-vár Táncművészeti águnk a nagy múltú hagyományokkal rendelkező sárvári néptánc kultúrára épülve jött létre. Oktatása elősegíti néphagyományunk megismerését, tovább éltetését és újraalkotását, kulturális örökségünk megbecsülését. A néptánc közérthetősége révén felbecsülhetetlen mértékű segítséget jelent a kultúrák közti kapcsolatteremtésben és az egészséges emberi kapcsolatok kialakításában. Néptánc tanszak keretén belül: főtárgy: népi játék (1-2. előképző évfolyamon) néptánc 1-6. alapfokú és a 7-10. továbbképző évfolyamon tanár: Hámori Balázs 3. Képzőművészeti ág Sárvár, Várkerület 1. – Nádasdy- vár Képzőművészet ágazaton képzésünk lehetőséget nyújt az esztétikai érzékenység és nyitottság, igényesség, ízlés, erkölcsi fogékonyság alakítására, a látás kiművelésére és tudatosítására. A tananyag nagymértékben elősegíti a tanulók személyiségfejlődését és biztosítja a tehetséggondozás lehetőségét. – képzőművészeti tanszak: (előképző 1-2. évfolyam +1-3.