"A középmezőnyre kell fókuszálnunk. Tudjuk, hogy ma szerencsések voltunk a két Red Bull kiesésével. Ha a hetedik helyen érünk célba Dzsiddában, az ugyanolyan lesz, mint a mostani. Egyszerűen szerencsénk volt ma azzal, hogy néggyel több pontot szereztünk, mint kellett volna. " Rámutatott, a mostani hétvégéjük ennél jobban nemigen alakulhatott volna. "Nem hinném, hogy ennél több pontot szerezhettünk volna. Mindent kihoztunk belőle. Még többet is kicsivel a szerencsénkkel. Az időmérő jobb is lehetett volna, de eljutottunk a célig, ötödik lettem – el sem hiszem! " Pedig megtörtént. És egy hét múlva már jön az újabb verseny. "Alig várom a folytatást! Csak menni akarok tovább" – mosolygott a nagy visszatérő.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!