Sajószentpéter - Már Sajószentpéteren is korszerű körülmények között intézik az ügyeket. Sajószentpéter - Már Sajószentpéteren is korszerű körülmények között intézik az ügyeket. "A területi közigazgatás fejlesztésének kiemelt célkitűzése az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása. A megvalósítás egyik legfőbb eszköze a kormányablakok hálózatának kiépítése és működtetése, valamint a szolgáltatási színvonal folyamatos fejlesztése…" Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja ezekkel a mondatokkal vezette be azt a sajószentpéteri ünnepséget, amelyen – a felvázolt folyamat következő állomásaként átadták a Kazincbarcikai Járási Hivatal keretein belül működő Sajószentpéteri Kormányablakot, amely – mint a kormánymegbízott jelezte is – immár huszadik a megyében. Ma már az ügyfél és az ő ügye van a középpontban…" Demeter Ervin Emlékeztetett arra, hogy amikor – egészen pontosan 2011. január 3-án – Miskolcon átadták a megye első kormányablakát, akkor az országban összesen húsz kormányablak működött és mindez jelzi a fejlődés hatékonyságát.
Hárman közvetlen életveszélyben voltak. Kovács-Angel Marianna. 24. 21:27. Belföld. Hármas karambol batáta ára történt a Ferihegkisasszonyok louisa may alcott yi repülőtérre vezető úton. A repbüszt téri tűzoltók is a helyszínre érkeztek Baleset: Ott adták el, ahol ellopták, Egy térfighat het képző yelő kamera felvette, ahogy ledönti a szél a pécsi Aranyhajó Fogadó állványzatát, Három autó ütközött a Ferihegyi úton, Egyelőre nem zárják ki a szándékosságot a mélybe zuhant kabin ügyében, Újra tombol a Nyiragongo vulkán, Ellopták Mária skót királynő ékszereit, felbecsüamerikai magyar nagykövetség lhetetlen történelmi értékek tűntek súlyos baleset. Mtesztírás gyárba ost jött: kórházbadoug liman kmisztikus lények erültishop webáruház családjával a szombathelyi kézisek elnöke – Lezuhantak az M1-es felüljáusa területe róról eladó balatoni nyaralók olcsón Bács-Kiskun – Baranya – bama.
Azt nem is kérdőjelezi meg senki, hogy, ha elkészül, akkor segíti majd a közlekedőket, azonban az addig hátralévő időben rosszabb, mint egy gyökérkezelés fájdalomcsillapítás nélkül. Nem csak az autósok számára rémálom a 26-os úton közlekedni, amelyen gyakran akár kilométeres kocsisor is felgyűlik. A buszok sincsenek könnyebb helyzetben, így a tömegközlekedők sem. Több középiskolában is jelezték a szülők Miskolcon: hiába száll a gyerek már 6-kor buszra, mégsem ér be a háromnegyed nyolcas iskolakezdésre. Több olvasónk jelezte azt is, a tömegközlekedési menetrend gyakorlatilag nem létezik, akkor érkeznek a buszok a megállókba, amikor oda tudnak "vergődni". "A héten teljesen kiszámíthatatlanná vált a helyzet. Ez egy vonalat érintően összefügg a sajószentpéteri anomáliával. Reggelente már fél nyolc körül teljes hosszában összeáll a sor Miskolc irányába. A felváltva engedő lámpától egészen a város határában lévő vasúti felüljáróig, de volt, hogy a berentei útelágazásnál araszolt a sor vége. Onnan elérni a lámpát minimum 15 lámpaváltást, azaz 30 perc araszolást jelent.
15 14:53 Baleset-bűnügy A rendőrök őrizetbe vették azt a sajószentpéteri férfit, aki életveszélyes sérülést okozva bántalmazta feleségét. További cikkek