Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat. 18 A letölteni kívánt oldal tartalma káros lehet a kiskorúak fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésére az erőszak, illetve szexualitás ábrázolásának jellege miatt.
A Bakelit minden szempontból napjaink legütősebb sorozata, ami a 70-es évek New Yorkjában játszódik és színtiszta rock and roll, kokainnal fűszerezve. Na ebben a filmben játszik főszerepet Olivia Wilde, aki most tök pucérra vetkőzött. Az HBO saját gyártású sorozata eddig sem fukarkodott a fedetlen keblekkel, de Olivia Wilde eddig nem mutatta meg bájait, azonban a legutóbbi részben nem aprózta el, anyaszült meztelenre vetkőzött. Itt is hozza a hetvenes évek hangulatát a Bakelit, ehhez kétség sem fér. Élő Hétfőn reggel a takarítónő talált egy lezárt, szavazólapokkal teli szállítódobozt az óbudai Pais Dezső Általános Iskolában. Az orosz állami hírügynökség híre szerint Vlagyimir Putyin táviratban gratulált Orbán Viktor vasárnapi győzelméhez, szúrta ki a 444. A Kreml tájékoztatása szerint az orosz elnök többek közt azt írta, bízik abban, hogy "a nehéz nemzetközi helyzet ellenére" az orosz és magyar nép érdekeinek is megfelel majd a kétoldalú partnerség további fejlesztése. Az elsöprő Fidesz-győzelem másnapja, percről percre.
Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Olivia Wilde-ot a legtöbben Dr. House titokzatos tizenhármasaként ismerik, de a sorozatnak van egy fontos hiányossága: sosem vetkőzött le benne a hajszálvékony szépség. Szerencsére ezt a filmekben többször is megtette. Ha úgy hozta kedve, egy szál bugyiban szaladt be a tengerbe, máskor pedig megrökönyödött indiánok előtt mutatkozott pucéran. Liam Neeson először szeliden levarázsolta róla a ruhát, aztán gonosz tréfát űzött vele. #61 - Olivia Wilde (Alpha Dog, Vaj, Testcsere, Cowboyok és űrlények, Kelepce, Harmadik fél Ívócimborák) Vannak színészek, akiket olyan mértékben azonosítunk egy szereppel, hogy utána aztán csinálhat bármit, örökre megmarad a képzeletünkben annak a karakternek. Olivia Wilde is ezek közé a színészek közé tartozik. Ő volt a bombanő a Tron: örökség -ben, Harrison Forddal küzdött az űrlények ellen, Joaquin Phoenix-szel randizott A nő -ben, de ezek mit sem számítanak, ő még mindig a 13-as, Dr. House csapatának egyik legtitokzatosabb tagja.
Olivia Wilde annyira szexi fotót posztolt magáról, hogy nehezen jutunk szóhoz. Hét év jegyesség és két közös gyerek után elváltak útjai Olivia Wilde-nak és Jason Sudeikisnek. Olivia azóta már új életet kezdett, és fülig szerelmes Harry Stylesba. A szépséges színésznőt az sem érdekli, hogy az énekes-dalszerző tíz évvel fiatalabb nála, a szerelem ugyanis utat tört magának. A két híresség egyébként a Don't Worry, Darling című film forgatásán szerettek egymásba, ahol Wilde rendezőként, Harry pedig színészként volt jelen. Nos, az új szerelem jót tett a színésznőnek, Olivia ugyanis dögösebb, mint valaha. Legutóbb anyaszült meztelen fotót osztott meg magáról Instagram-oldalán, amin épp napfürdőzik. Olivia Wilde ledobta a textilt. Forrás: Instagram
Hatással van arra, hogyan bánunk egymással és hogyan bánunk önmagunkkal. Wilde-ot egyébként a két gyermeke indította el ezen a vonalon, aki szerint minden anyában egyfajta ösztön kel életre és szeretné, hogy minél biztonságosabb és tisztább termékekkel tudja szolgálni a csemetéi egészségét és életét. A riportban Wilde válása és jelenlegi párja is szóba került, amiről visszafogottan, de így nyilatkozott: Jobban érzem magam, mint valaha… az elmúlt év tanított nekem, az az, hogy az életünk legértékesebb feladata, hogy az időnket, és a szabadságunkat azokkal az emberekkel töltsük, akikkel valóban együtt szeretnénk lenni. Azt hiszem, ez valóban kihat az egészségünkre… Wilde tavaly novemberben szakított vőlegényével és gyermekei apjával, Jason Sudeikis -szel, mégpedig Harry Styles miatt, akivel legújabb filmjének forgatásán szerettek egymásba. Ha kíváncsi vagy a legszebb fenekű hírességekre, akkor kattints a galériára! Galéria / 7 kép Booty Queens! Híres nők, akiknek a feneke megérne egy különdíjat Megnézem a galériát Bezár, vissza a cikkhez Kép betöltése Galéria Hogy tetszett a cikk?
Volt például vérmacska is.
Maradjunk annyiba, hogy úgy sem erre fogtok figyelni. Nem volt elég a mostani válogatás? Borítókép: Profimedia Legolvasottabb hírek Schobert Lara a melleivel hódított a választás napján - fotó Hátborzongató dolog derült ki Putyinról, míg Rúzsa Magdi csodaszép ajándékot kapott Messengert használsz? Óriási változás jön, amiről mindenképp tudnod kell, ha nem akarsz lemaradni Borzasztóan nehéz kvíz: a 3. kérdésnél szinte biztos, hogy azonnal leblokkolsz, kezdődhet? Pink bikinire vetkőzött a 49 éves sztárszínésznő, a mellei szétfeszítik a merész ruhadarabot Csuti félmeztelenül, egy nevetségesen kicsi kávéspohárral a kezében mereng az élet nagy dolgain - De miért? Csuti félmeztelenül, egy nevetségesen kicsi kávéspohárral a kezében mereng az élet nagy dolgain - De miért?