A történet szerint egy amatőr társulat tagjai az izraeli sivatag kellős közepén elő akarják adni – egyfajta modern misztériumjátékként – Krisztus életét. A hippi nemzedék számára Jézus mint az élet, a szabadság és a boldogság megtestesítője jelenik meg. A nem konvencionális módon bemutatott, sokak által vitatott feldolgozású újszövetségi történetből a feltámadás teljesen kimaradt, igazolva a címben meghatározott passzust, miszerint Jézus Krisztus nem Isten fia, nem próféta, vagy vallásalapító, hanem egy sztár, aki befut, s a végén el is bukik. Bryan élete ( Monty Python's Life of Brian, 1979) A Bryan élete, Monty Pythonék egyik legkedveltebb, legtöbbet idézet műve nem bibliai adaptáció, csupán az ihletettsége az. Bryan, akit, anyja egyedül nevel, majd zsidó konspirációs csoportokba keveredik, végül pedig keresztre feszítik, szemmel látható módon egy Jézus-metafora, ám minden abszurdsága ellenére ez nem csupán egy bibliai paródia, hanem aktuális társadalomkritika is egyben. "Doblátok a padlóla! "
Dávid király ( King David, 1985) Ez az alkotás nem feltétlenül élvezetesebb, mint az Exodus, a legtöbb kritika egyet ért abban, hogy ez egy "nem annyira jó film". Miért került akkor ide? Richard Gere személye miatt, aki ebben az időszakban az Amerikai dzsigoló című filmjével már befutott hollywoodi színész volt, s akit olyan szerepekkel is megkínáltak, mint a Drágán add az életed, vagy a Tőzsdecápák. Gere spirituális indíttatásból ezeket a címeket visszautasította, viszont a Dávid királyét nem. Végül azonban a zsidó-keresztény kultúrkörben sem találta meg önmagát, és buddhista lett. A film egyébként mindösszesen 115 percben darálja le a Góliátot legyőző zsidó király teljes életrajzát. Krisztus utolsó megkísértése ( The Last Temptation of Christ, 1988) Számos filmet tudunk megnevezni, ami vélt vagy valós keresztényellenessége miatt hatalmas felháborodást keltett, de Martin Scorsese filmje egyértelműen ennek a listának az elejére kívánkozik. A film legvitatottabb jelenete, amikor Jézus (Willam Dafoe) a kereszten arról fantáziál, hogy valójában normális emberi életet is élhetne, nem beszélve egy esetleges családalapításról Mária Magdolnával.
3. A nyolcadik utas: a Halál Ridley Scott 1979-ben megalkotta a filmtörténelem egyik legismertebb és legikonikusabb eredeti szörnyetegét, az Alient. A távoli jövőben egy kutatóhajó segélyhívást kap, ezért leszállnak egy ismeretlen bolygón, de egy tőlélőt sem találnak, ezért folytatják útjukat hazafelé. Aztán rá kell jönniük, hogy egy halálos faj, az Alien is csatlakozott hozzájuk, akinek más célja sincs, csak hogy kiírtsa őket. Ripley hadnagynak kell felvennie vele a harcot, ami nem könnyű, hiszen a nyála mindenen áthatoló sav, farka tüskés, teste péncálozott, míg nyelv helyett egy tűáles fogakkal ellátott kis fej nyúlik ki a szájából, ráadásul utódait az emberekben kelteti ki, hogy azokat megölve, a mellkasukból törjenek elő. 2. Godzilla Godzilla mára a popkultura szerves része, a világ legismertebb óriásszörnye, akit 1954-ben a japánok alkottak meg. Legalábbis a vásznon, ugyanis ekkor jelent meg az első olyan szörnyfilm, melyben szerepelt a hüllők királya. Az eredeti történet szerint a nukleáris robbantások következtében megszületik a diniszauruszokra hasonlító, radioaktív lehelettel megáldott szörnyeteg.
A történet tovább megy, és egy szexjelenet közben valószínűleg először látjuk Krisztus meztelen ábrázolását. Egy fundamentalista keresztény szervezetet ez olyannyira felbőszített, hogy tagjai Molotov-koktélokat dobtak egy párizsi moziba a film vetítése alatt. Egyiptom hercege ( The Prince of Egypt, 1998) Ez az alkotás ugyanarról a sztoriról szól, mint az Exodus, csak harcok helyett inkább zenei betétekkel operál. Mózes itt is az egyiptomi fáraó nevelt gyermeke, nézeteltérésbe kerül Ramszesszel, majd kivezeti a zsidókat Egyiptomból. A DreamWorks első egész estés animációs filmjében a szinkronhangok tekintetében itt sincs csalódás, a szereplőket az angol eredetiben Val Kilmer, Ralph Fiennes, Sandra Bullock, Jeff Goldblum, Michelle Pfeiffer, Danny Glover, Patrick Stewart, Steve Martin, Helen Mirren és Martin Short szólaltatja meg. A filmhez Hans Zimmer írt dalokat és zenét, a képi világmeg megteremtésén pedig több mint 350 animátor, művész, illetve technikus dolgozott. A Passió ( The passion of the Christ, 2004) Mel Gibson filmje már jóval a megjelenése előtt botrányt kavart, s bemutatója után szinte senki nem ment el mellette szó nélkül.