Lehetőség szerint néhány fotót is készíthet az adott térről, így megkönnyítve a tervezést. Ha ezek rendelkezésre állnak, kérjük vegye fel a kapcsolatot telefonos elérhetőségeinken bútortervező kollégáinkkal. A tapasztalatok szerint 1-1, 5 óra időtartammal érdemes számolni a konzultáció és tervezés első fázisában. Konyhabútorok esetében célszerű már a tervezés előtt eldönteni, hogy milyen konyhagépeket szeretnénk majd használni. Itt elsősorban nem a márkára gondolunk, hanem arra, hogy mely gépeket szeretné beépíteni, és mely gépeket nem. Tervez-e mosogatógépet, beépíthető mikrót, milyen főzőlapot (indukciós, vagy hagyományos) szeretne használni, stb. Fontos tudnia, hogy Stúdiónkban verhetetlen árakon talál beépíthető konyhagépeket, melyek a konyhabútortól függetlenül is megvásárolhatók! Ráadásul szett vásárlás esetén akár az internetes áraknál is kedvezőbb árakat tudunk adni Önnek is! Konyhagépek megtekintése Szükség van-e időpont egyeztetésre a bútortervezéshez? Igen. A bejelentkezés nyitva tartási időn belül is szükséges!
A kiválasztott termékek a termékeket bemutató oldalakon helyezhetők a kosárba. Ezt követően lehet itt kezdeményezni a megrendelést. Adja meg az áruház aktuális kuponkódját! A regisztrált és bejelentkezett felhasználóknak csak egyszer kell megadni! Kuponkód: Bezár Kezdőlap » Konyhák » Klasszikus olasz konyhabútoraink számtalan szín és elem összeállításban rendelhetőek, melyeket a funkcionalitás, az ergonómia és a design jellemez. Találatok szűkítése Min ár 790 160 Ft Max ár 1 481 100 Ft Gyártó Arredo 3 Származási hely Olaszország Szín dió fehér-bézs-gesztenye négy színben választható világos gesztenye Méret 204*330 Anyag fa - festett fa Fa-fafurnér Fa-fafurnér - festett fa Fa-fafurnér- festett fa festett fa gesztenyefa Magsfényű nem Elemenként rendelhető Igen Választható árkategória: 1 kategória 7 kategória Összes Kapcsolat +36-1-215-3374 1191 Budapest, Ady Endre út 42-44. Összehasonlít Agnese dió színű konyha tetszőleges összeállításokban. Agnese konyha 790 160 Ft (1 típus) Diana konyha az ön igénye szerinti összeállításban.
Olasz minőség, modern konyhabútor? Egyedi 3 D tervező programunknak köszönhetően három tervezési rendszer közül választhat: Evolution system Look system Classic glam Az önnek megfelelő modern konyhabútor kiválasztásában cégünk, a z Olasz Konyabútor Kft. készséggel áll megrendelőink szolgálatára. Ha eldőlt a kiválasztás során, hogy az ön ízlésvilágához a modern konyhabútor áll a legközelebb, akkor a tervezés, kivitelezés kettősében sokévnyi tapasztalatunkkal szívesen elkísérjük a megvalósulás pillanatáig. A modern konyha legtöbbünk előtt egy minimalista, letisztult, szinte mindig érintetlennek tűnő konyha képe jelenik meg. Pedig, valójában a mai rohanó világban, idő szűkével küzdve mindannyiunk nagy álma, egy minden elemében játszi könnyedséggel használható, professzionális, és jól működő modern konyhabútor, a hozzá tartozó gépesítéssel. Esetünkben, ha a tervezés fázisánál járunk, akkor jó eséllyel Önök már túljutottak az életük alapjait szolgáló iskolai évein, a kollégiumi konyhaimitációkon, ahol még elégségesnek bizonyult egy elektromos tűzhely az asztalon ahhoz, hogy túléljük a mindennapokat.
A konyha és ezzel együtt a konyhabútorok jelentős mértékben határozzák meg mindennapjainkat. Nem hiszi? Gondoljon csak bele! A konyhában készül szinte minden, ami indítja a napot. Az első útjaink egyike is a konyhába vezet reggelente. Így, ha ez a helyiség nem megfelelő számunkra, akkor az egy egész napot is elronthat. Ráadásul a konyha kialakítása során egy sor szabályt is be kell tartani. A konyha helyiségének alakja, az alapterület és az alaprajz is alapvetően határozza meg a lehetőségeinket. Ehhez képest lehetnek a konyhabútorok egysoros, kétsoros, L alakú, U alakú, G alakú, szigetes kivitelűek, és még sorolhatnánk. Nem csak arra van szükség, hogy a bútorok megfelelő méretűek legyenek, hanem arra is, hogy a felületekkel együtt elegendő hely álljon a rendelkezésünkre és kényelmesen mozoghassunk a konyhában. A konyhabútorok praktikussága a tárolásban is meg kell nyilvánuljon! Ha pedig még stílusos is kell, hogy legyen, akkor mindenképpen érdemes eljönni bútoráruházunkba. Nálunk modern és klasszikus konyhabútorok széles választékát találja, így nem kell konyhatündérnek lennie ahhoz, hogy imádjon a konyhájában lenni.
2020. április 21. Ha egy könnyed nyárias tészta ételre vágyunk a legjobb választás a padlizsános spagetti paradicsomszósszal és parmezánnal. Igazán ínycsiklandó mediterrán fogás. A padlizsán egészen különleges ízvilágot kölcsönöz ennek a klasszikus paradicsomos pastának. Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Fotó: shutterstock/Nickola_Che Hozzávalók: 20 dkg spagetti, 5 dkg parmezán, 1 padlizsán, 1 ág friss bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma, 5 evőkanál paradicsomszósz, só, bors, 1 paradicsom. Elkészítése: A padlizsánt és a paradicsomot alaposan öblítsük le, majd vágjuk fel közepesen vastag kockákra. Sózzuk meg és tegyük egy tálba 20-30 perce, hogy kieressze a levét. Ezután öntsük le róla a levet, és egy papírtörlővel is itassuk le a padlizsán kockáról a nedvességet. Hevítsünk olívaolajat egy serpenyőben, pirítsuk meg benne a fokhagymát, majd adjuk hozzá a padlizsánokat, és a paradicsomot és pároljuk puhára, miközben sózzuk, és rászórjuk a friss bazsalikomot. Egy nagy lábosban forraljunk vizet, adjunk hozzá egy evőkanál olívaolajat, egy csipet sót, és főzzük meg benne a spagettit annyira, hogy még ne legyen túl puha, de kemény se.