Fülöp hercegnek nagy szerepe volt abban, hogy a brit monarchia, ha lassan is, de elkezdte a modernizálódás jeleit mutatni. Ő lobbizott például azért, hogy a televízió közvetítse Erzsébet koronázási ceremóniáját 1953-ban. Később pedig bejáratott tandemet alkottak a királynővel: míg Erzsébet szerepben maradt, és királynőien viselkedett, addig Fülöp volt az emberarcú royal, aki híres volt arról, hogy ami a szívén, a száján – olykor az udvariasság, a tapintatosság vagy a politikai korrektség kárára is. Ez az őszinteség egy idő után a védjegyévé vált, szinte már elvárták tőle az emberek, és a királyi udvar rengeteg formalitása közepette sokaknak üdítő volt ez a fajta keresetlenség és közvetlenség. Az biztos, hogy a politikai korrektséget névről sem ismerte. A nyilvános megjelenéseken a herceg száját gyakran hagyták el olyan finoman szólva is átgondolatlan, improvizált mondatok, amelyek a nevetéstől a feszengésig sok érzést kiváltottak az emberekből. Íme, néhány emlékezetes odaszólása: 1966: "A brit nők nem tudnak főzni. "
A fia, Eduárd herceg szerint Fülöp herceg elsősorban szerénységből nem beszélt szívesen magáról és az életéről. "Az egyik legjobb tanács, amit mindenkinek osztogat, hogy beszéljenek bármi másról, csak ne magukról – senkit nem érdekelsz" – mondta. Fülöp 90 évesen kezdett el beszélni arról, hogy lassít kicsit. "Az gondolom, megtettem a magamét, úgyhogy most szeretném kicsit jól érezni magam, kevesebb felelőséggel, kevesebb rohangálással, kevesebb felkészüléssel, kevesebb erőlködéssel, hogy próbáljak mondani valamit. Mindezeken felül az ember memóriája is gyengül, nem emlékszem már nevekre és dolgokra – ismerte el. Jobb, ha kiszállsz, mielőtt lejár a szavatosságod. " Erzsébet királynő hosszú uralkodásának kétségkívül része volt abban, hogy a brit monarchia sok válságot túlélve még mindig erős, és talán a legújabb válságot is elbírja majd. De ebben az erőben szerepe volt annak is, hogy Fülöp végig ott volt Erzsébet mellett.
A Battenberg-Mountbatten családot üldöző balsors az 1979-ben újabb tragédiát okozott: a Fülöpöt egész életében támogató nagybátyját, Louis Mountbattent 1979 augusztusában merényletben meggyilkolta az IRA terrorszervezet. Ez volt az egyetlen terrortámadás, amelyben a brit királyi család egy tagja vesztette életét. A királyi család a Buckingham-palotában 1972-ben. Anna hercegnő, András herceg, Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő, Eduárd herceg és Károly herceg. (Fotó:Fox Photos/Hulton Archive/Getty Images) A brit uralkodói házastársak közül ő szolgált a leghosszabb ideig az uralkodó mellett: 1952 és 2017 között, 22 219 eseményen vett részt egyedül és 5496 beszédet tartott. 96 évesen, 2017. augusztus 2-án vonult vissza a közélettől. Kilencvenéves koráig szinte panaszmentesen élt, híresen aktív és jó egészségű volt. 2011. december 23-án mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani a királyi család téli rezidenciájáról, a Sandringham kastélyból. A herceget egy elzáródott koszorúér miatt műtötték.
Jakabot (szül. : 1921. ), az uradalmat pedig özvegye, Zsófia és sógora, Lobkowitz Erwein herceg, Károly leánytestvérének, Antoinettnek a férje irányította. Eltz III. Jakab857 gróf volt a család utolsó tagja, aki még a II. világháborúig Vukováron élt. Miután a birtokaikat, 1945-ben elvették, átköltöztek Németországba, a Rajna melletti Eltvillei kastélyukba. III. Jakab, 1990-ben visszatért Horvátországba, ahol a szábor megválasztott képviselőjeként, 1992-ig, Zágrábban tartózkodott. [1] Irodalom: A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel. Külső hivatkozások: Rövidítések Lásd még: Címerhatározó A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke A │ B │ C │ Cs │ D │ E │ F │ G │ Gy │ H │ I │ J │ K │ L │ Ly │ M │ N │ Ny │ O │ Ö │ P │ Q | R │ S │ Sz │ T │ Ty │ U │ Ü │ V │ W │ X │ Y │ Z │ Zs
És a korabeli nyilvánosság megkapta hozzá az igazi szerelmet – amelyről akkor még nem tudhatták, hogy életre szóló lesz, de hát mi más lehetett volna. A megannyi életrajz és királyi anekdota szerint Erzsébet 13 éves volt, amikor szerelembe esett az akkor 18 éves, nagyon vonzó kadéttal. És mint a királyi családban oly sok másnak, neki is meg kellett küzdenie a szerelmével szembeni ellenállással, a Windsoroknak ugyanis túlságosan is kívülálló volt a hontalan, pénztelen görög herceg, akinek az volt a legnagyobb kincse, hogy jól mutatott az egyenruhában. A királyi sznobériát azonban legyőzte a szerelem, amely aztán a házasságuk formájában csaknem 75 éven át adott komoly PR-értéket a brit monarchiának. Erzsébet és Fülöp kapcsolata a legstabilabb dolog volt a britek életében egészen mostanáig. Ebben mindkettejüknek sok munkájuk volt – tudjuk, hogy a szerelem sok mindent legyőz, de nem mindenre elég. A fiatal, büszke élet- és tetterős tengerésznek ugyanis kevés és szűk volt az a munkaköri leírás (amellyel egyébként a hercegnőknek az elvárás szerint meg kell elégedniük), hogy ő a királynő férje, ebben a minőségében ugyanis a monarchia játékszabályai szerint alárendelt szerepben találta magát, és finoman szólva sem viselte jól a helyzetet – szerelem ide vagy oda.
Amikor 90 éves lett, a csaknem 800 különböző szervezet közül, amellyel a királyi család tagjaként kapcsolatban állt, mindössze tucatnyit húzott le a listájáról. A száműzetésben élő görög királyi család tagjaként a gyerekkora a folyamatos vándorlásról szólt. Alig tízéves volt, amikor elválasztották az Európában szétszóródó családtagjaitól, ő megfordult Franciaországban, Angliában és Németországban is. Az interjúkban nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek a gyerekkori felfordulásnak. "Csak éltem az életem – nem próbáltam meg állandóan pszichoanalizálni magam" – mondta. Fülöp személyében egy dán, német és orosz felmenőkkel rendelkező görög herceg szolgálta a brit monarchiát hetven éven keresztül. A kívülállóságához a brit arisztokrácia először gyanakodva viszonyult, ami nem kevés küzdelemmel járt számára. Aztán kénytelenek voltak rájönni, hogy a hercegnek Erzsébet királynő férjeként nem kis szerepe volt a monarchia életben tartásában. Még úgy is, ha sokszor kínos bakikba futott bele. Ha volt élő példánk arra, hogy milyen lehet egy mesebeli herceg, akkor Fülöp a múlt század közepén elég hihetően testesítette meg ezt.
A parancsnoksága alatt álló katonai egységet, Trenk pandúrjai név alatt ismerték. Ezt a katonaságát először önkéntes és rendes közkegyelemben részesült szlavóniai hajdukokból (betyárok, zsiványok, rablók) állította össze, utóbb erőszakosan toborzott szlavóniai jobbágyokból. Trenk pandúrjai kiemelkedtek bátorságukkal, de fegyelmezetlenségükkel, erőszakosságukkal és fosztogatásaikkal is. Vonzotta a figyelmet a ruházkodásuk is. A ruházatuk, un. török módi volt: vörös sipka, vörös, csuklyás felöltő, kék nadrág, a nyakukban vörös kendő. Ekkoriban a horvát katonaság gyakran hordott az európai hadszíntereken vörös kendőt, melyből a Horvátokról (latinul Crovat) elnevezett, akik először viselték, kravátli nyakkendő fejlődött ki. Trenk Ferenc bárónak tekinthető a katonazene megalapítása is. A törökökkel azonos szerepű, katona zenészek kísérték a pandúrjait, akik tizenkét zenésszel, dobosokkal és furulyásokkal alkottak egy zenekart. Trenk pandúrjai után, minden európai hadseregben bevezették a katonai zenekarokat711.
2021. április 9-én jött a bejelentés: " Őfelsége, a királynő mélységes szomorúsággal jelentette be szeretett férje, ő királyi felség Fülöp herceg, Edinburgh hercegének halálát. Királyi fensége ma reggel, békésen hunyt el a windsori kastélyban. " Kiemelt kép: Getty Images, forrás: Wikipedia, Euronews, BBC
II. Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg távozott az élők sorából. A Buckingham-palota hivatalos nyilatkozatban közölte a tragikus hírt: meghalt Fülöp herceg 99 évesen. A herceg békésen hunyt el a windsori kastélyban a tájékoztatás szerint. A világon mindenhol gyászolják a herceget, ennél több információt azonban egyelőre nem osztottak meg a körülményekről. Elhunyt Fülöp herceg Forrás: AFP/Chris J Ratcliffe Korábban a herceget hosszú ideig kezelték kórházban. Fülöpöt február 16-án vitték a windsori rezidenciáról a királyi család magas rangú tagjait rendszeresen kezelő King Edward VII londoni magánkórházba az akkori hivatalos tájékoztatásban közelebbről nem részletezett fertőzés és egy már régebb óta fennálló szívprobléma miatt.
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból. Pandúrszablya a 18. század közepéről Pandur tánca a szeretőjével. Martin Engelbrecht rézmetszet sorozatából 1743-1750 A szlavón katonák bátorságát és a Horvát, szlavón határőrvidékiek hősiességének hírét terjesztette a XVIII. századi Európában Trenk Ferenc báró (674. kép) és pandúrjai. Igazából itt van az, az alkalom, hogy néhány szót szenteljünk arra az emberre, aki a nevét egy mai falunak adta és, akit a Horvát történelemben is följegyeztek. Szlavóniában jó néhány hatalmas uradalmat birtokolt, mint: Bresztovácot, Pakrácot, Pleternicát és Velikát, a pozsegai vármegyében, valamint Nutárt, Szerém vármegyében. Porosz vére, itáliai születése, osztrák állampolgársága okán, valamint módos szlavón és horvát főúrként, báró Trenk Ferenc a maga 38 évnyi életével, viharos életet élt meg. Kétszer ítélték halálra, mindkétszer megmenekült; négyszer sebesült meg az un. örökösödési háborúban, Mária Terézia királynőért harcolva; 102-szer állt ki párviadalra, mesélik, hogy pandúrjaival, 10.