A Posten Norge úgy döntött, egy ilyen nehéz időszak után mindenkinek szüksége van egy szívmelengető szerelmi történetre az ünnepekkor. A nem mindennapi reklámmal ráadásul egy fontos ügy mellett is kiállnak! Bár az Oscar-díjjal ellentétben ezt a címet hivatalosan nem osztják ki, azért mégis általánosan elfogadott tény, hogy évről évre a John Lewis rukkol elő a legmeghatóbb karácsonyi reklámmal. Idén azonban kihívójuk akadt, méghozzá a norvég posta, ami immár harmadik alkalommal jelentkezett saját kisfilmjével. A Posten Norge ezúttal egy elképesztően merész lépésre szánta el magát. Úgy döntöttek, hogy a szeretet ünnepe alkalmából megemlékeznek egy nagyon fontos dátumról – arról, hogy éppen 50 éve dekriminalizálták a homoszexualitást Norvégiában. Az alkotók elhatározták: ahogyan mindenkinek, úgy a Télapónak is joga van azt szeretnie, akit akar. A reklámnak a "When Harry met Santa", azaz "Amikor Harry találkozott Télapóval" címet adták, mely egy játékos utalás Billy Crystal és Meg Ryan 1989-es romantikus klasszikusára, a Harry és Sallyre (When Harry Met Sally…).
A MIKULÁS MÉG MINDIG MELEG, BALÁZS MÉG MINDIG EGY TAHÓ (NORVÉG POSTA REKLÁM, PÉNTEK ESTI PARTIZÁN) - YouTube
Harry szomorúan tér vissza a szobájába, mire megjelenik a Télapó. "Nos, idén kértem egy kis segítséget, hogy veled lehessek" – mondja, majd megcsókolják egymást és a karácsony végre happy enddel ér véget számukra. "Egy sötét év áll a hátunk mögött" – jelentette ki a Posten marketingigazgatója, Monica Solberg. "Talán idén éppen egy meleg és szívből jövő szerelmi történetre van szükségünk? Meg kell ünnepelnünk azt a tényt, hogy itt, Norvégiában azt szerethetjük, akit csak akarunk, minden rossz ellenére, ami körülöttünk zajlik a világban. " Forrás: People Nyitókép: YouTube Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked: Intergalaktikus kaland vagy klasszikus mese? Ezek 2021 legjobb karácsonyi reklámjai Tartsd be ezt az 5 szabályt, és nem kell aggódnod a karácsonykor felszaladó pluszkilók miatt 15 szívhez szóló karácsonyi idézet
A történet tehát egy Harry nevű férfiról szól, aki egy karácsony estén véletlenül összefut a Télapóval, mivel éppen akkor akar tölteni magának egy pohár vizet, amikor a titkos ajándékozónk meghozta a csomagjait. Alig egy másodpercre találkozik a tekintetük, mégis érezhető, hogy valami történik közöttük. " Minden, amit szeretnék karácsonyra, az te vagy! " Harry hamarosan rádöbben, hogy gyengéd érzelmeket táplál a Télapó iránt, és ezek után minden évben csak arra vár, hogy újra találkozhasson vele. A kapcsolatuk elmélyül, annak ellenére, hogy nem sok időt tölthetnek együtt. (Hiszen rengeteg ajándék vár kiosztásra…) Harry egyre nehezebben viseli a búcsúzásokat, ezért ő maga is tollat és papírt fog, majd elküldi a kívánságát az Északi-sarkra. "Kedves Télapó, minden, amit szeretnék karácsonyra, az TE vagy. " (Mariah Carey – All I Want for Christmas Is You című száma után szabadon. ) Mire ismét elérkezik a Szenteste, Harry már izgatottan várja, hogy valóra válik-e az álma, ám amikor csengetnek az ajtaján, csalódottan jön rá, hogy csak a Posten egyik dolgozója érkezett hozzá néhány csomaggal.
A norvég posta karácsonyi reklámja az elfogadásra biztat: még a Télapó is coming outolhat Bár az Oscar-díjjal ellentétben ezt a címet hivatalosan nem osztják ki, azért mégis általánosan elfogadott tény, hogy évről évre a John Lewis rukkol elő a legmeghatóbb karácsonyi reklámmal. Idén azonban kihívójuk akadt, méghozzá a norvég posta, ami immár harmadik alkalommal jelentkezett saját kisfilmjével. A Posten Norge ezúttal egy elképesztően merész lépésre szánta el magát. Úgy A norvég posta karácsonyi reklámja az elfogadásra biztat: még a Télapó is coming outolhat appeared first on
Meleg Mikulással készített karácsonyi reklámot a norvég posta Meleg Mikulással készített karácsonyi reklámot a norvég posta Balaskó Réka 2021. 11. 23., k - 16:49 2021. november 24., szerda - 08:00 Bulvár Friss ikon Off Törzs A norvég postai vállalat kisfilmje a "Amikor harry találkozott a mikulással" címet kapta. A történet középpontjában egy Harry nevű középkorú férfi áll, aki minden évben nagyon várja a Mikulást, de szomorú mivel csak kevés időt tölthet vele. Harry szépen lassan ráébred, hogy érzelmeket táplál a télapó iránt, amit az ünnepek kezdetekor egy 'Minden, amit karácsonyra szeretnék, az te vagy' feliratú levelet küld neki – írja az Index. Itt jön képbe a Posten vállalat, akik segítik a Mikulás munkáját, így Harry több időt tölthet szerelmével. A reklám egy emlékeztetővel zárul arról, hogy 1972-ben dekriminalizálták a homoszexualitást az országban: "2022-ben lesz 50 éve, hogy Norvégiában legálissá vált, hogy mindenki azt szeressen, akit akar". (br, index) Bevezető A Posten nevű, norvég postai vállalat arra is emlékezik a reklámmal, h...
Vastagon itt van a karácsonyi reklámok ideje, és most a norvég posta is bedobta a sajátját: reklámjuk a When Harry met Santa (Harry találkozik a Mikulással) címet kapta – utalva ezzel Nora Ephron egyik tökéletes romkomjára, a When Harry met Sally -re –, a rövid videóban pedig azt láthatjuk, hogyan szeret egymásba egy férfi és a Mikulás. A reklám szerint a szerelem évek alatt alakul ki Harry és a Mikulás között, minden karácsonykor egyre közelebb kerülnek egymáshoz, majd Harry végül levelet ír a Mikulásnak, amiben Mariah Carey karácsonyi slágerének címe olvasható: "All I want for Christmas is you", vagyis "Csak téged akarlak karácsonyra". A reklám happy enddel zárul: Harry és a Mikulás végre összejönnek és megcsókolják egymást. A norvég posta azért készítette el a reklámot, mert 2022-ben lesz 50 éve, hogy Norvégiában dekriminalizálták a homoszexualitást. ( Telex)
Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a "kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az naprakész működtetéséhez. Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük. Támogatom