A beoltottak száma 6 402 100 fő, közülük 6 186 486 fő a második, 3 842 265 fő a harmadik, 256 527 fő már a negyedik oltását is felvette. 1730 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 846 311 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 48 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 390 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 700 728 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 100 193 fő. 1896 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség. A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz, csütörtöktől-szombatig pedig újabb oltási akció lesz. Az oltásra továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását.
A adatkezelési tájékoztatója nyújthat megoldást. Adatkikéréssel lehetne megtudni, hogy sikeres volt-e a regisztráció az oltásra Tavaly decemberben elindult Magyarországon a koronavírus elleni védőoltásra való regisztráció, azonban a vakcináért regisztrálók nem kapnak automatikus választ, miután kitöltik az internetes formanyomtatványt. A egyik informatikus olvasója észrevette, hogy az uniós adatvédelmi törvények (GDPR) viszont lehetőséget adnak arra, hogy tudomást szerezzünk erről, ugyanis az adatvédelmi jogokra hivatkozva elvileg három hónap után meg lehetne tudni, számon tartják-e az adatainkat. A portálnak nyilatkozó olvasó megpróbálta tesztelni a feltételezését, ugyanakkor hiába küldött a adatkezelési tájékoztatójára hivatkozva hivatalos adatkikérőt, arra a törvényileg megadott 30 napos határidő után sem érkezett válasz, noha ennyi idő alatt kellene tájékoztatni az érdeklődőket arról, kezelik-e, és ha igen, hogyan az adott portálnak megadott adataikat. Az adatkezelési tájékoztatóban ez egészen pontosan így hangzik: " A hozzáféréshez való jog alapján Ön mint érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon az adatkezelés céljáról, az érintett személyes adatok kategóriáiról, a címzettekről, akikkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, a személyes adatok tárolásának időtartamáról, valamint a személyes adatok gyűjtésének módjáról.
Azok, akik már regisztrálták magukat a koronavírus elleni oltásra, megnézhetik, hogy bekerültek-e a nyilvántartásba. Azok a személyek, akik a oldalon online regisztrálták magukat a vakcinára, de még nincsenek beoltva egy egyszerű módszerrel megtudhatják, hogy jelenleg milyen státuszban vannak, vagy hogy egyáltalán sikerült-e a regisztrációjuk? MTI/Varga György Forrás: MTI/Varga György Ehhez elegendő a TAJ-szám és születési dátum megadása. A kért adatok elküldése után egy igen vagy nem üzentet lesz olvasható a képernyőn - írta a Bors. IGEN - Az Ön vakcinaigény iránti regisztrációja érvényes és az szerepel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartásában. Ez azt jelenti, hogy nyilván tartjuk Önt, mint oltandó személyt. NEM - Az Ön vakcinaigény iránti regisztrációja még nem érkezett meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz. Ennek oka lehet hibásan vagy hiányosan elküldött regisztráció is, amely nem tette lehetővé az azonosítást. Ez esetben sem késett le a regisztrációról, azt meg lehet ismételni a pontos adatok megadásával.
Elkészült és elindult a weboldal, amelyen a regisztrálók megnézhetik, hogy minden rendben van-e. Ha bejön az oldal (este 19. 30-kor próbáltuk, nem tudtuk betölteni, másodjára bejött, megadtuk a kért adatokat, de nem jött létre kapcsolat, majd harmadszori próbálkozásra minden flottul ment) a TAJ-számot és a születési időt kell beírni, be kell pipálni, hogy nem vagyunk robotok, el kell fogadni az adatvédelmi tájékoztatót, majd igen vagy nem választ kapunk a regisztrációnk sikerességéről. Ha ez a válasz igen, akkor a regisztráció biztosan nyilvántartásban van, és idővel behívnak minket oltásra. Amennyiben valakinél a nem válasz jelenik meg, nem kell megijedni, akkor még zajlik az adatok feldolgozása. Ugyanakkor, ha már több hét eltelt a regisztráció óta és ennek ellenére a nem üzenet jelenik meg, a rendszer valószínűleg pontatlanul rögzítette az adatokat. Ezt az e-mail-címen lehet javítani. Hova kattintsak, mit keressek? Mindenesetre a weboldal elindult, csekkoltuk, ha nem is zökkenőmentesen, de működik.
A hozzáféréshez való jog keretén belül az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. " A tájékoztató szerint sikeres regisztráció után az adatokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda, majd a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), majd az adott háziorvos kaphatja meg. Az olvasó ezért megkereste a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH), amely vizsgálatot indított az ügyben. A szintén írt a hatóságnak, ahol arról tájékoztatták őket, valóban jogosult a válaszra a regisztráló, azonban a kérelem összetettsége, valamint a kérelmek nagy számára tekintettel a határidő 2 hónappal meghosszabbítható. A késedelem okairól azonban 1 hónapon belül az adatkezelő köteles tájékoztatni az érintettet. Automatikus visszaigazoló üzenet hiányában tehát ezzel a módszerrel elvben meg lehetne tudni, hogy eljutott-e a háziorvoshoz a regisztrációnk. Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, a közeljövőben hazánkban is elérhető lesz a két Ázsiából származó vektorvakcina.
Kipróbáltuk: így működik a vakcina-regisztráció ellenőrzése - YouTube
A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne az oltás lehetőségével. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a házi orvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok. Bővebben: Forrás: