Eci 2020. július 23. 10:22 Kedves István! Csodálatos versedhez szívből gratulálok! Figyelőmbe vettelek! Szeretettel Edit 2020. 09:20 Szívvel, szeretettel olvastalak, gratulálok soraidhoz: Klári Leslie2016 2020. 07:28 Nagyszerű vers. Bölcs gondolatok. Szivet adtam. Figyelőmbe vettelek. Olvasód lettem. Örömmel látnálak én is a verseimnél. Köszönettel és Poet barátsággal kivánok további szép alkotásokat. László Mikijozsa 2020. július 22. 20:11 szépen le lehet követni rengeteg szépség van az emberi világban, versed nagyon jól rávilágídkívül szép, gyönyörűen megírt versedhez gratulálok... John-Bordas 2020. 20:06 A 4 ik szívet hagytam remek versednel, ölel János Gaffer 2020. 19:26 Versedhez gratulálok... (3) 536771 2020. 19:17 Érdekes, egyedi, nagyon szép vers! Szívvel: József 520616 2020. 18:29 Nagyon szép versednél nagy szívet hagytam. Gratulálok és a figyelőmbe vettelek. Sándor
Kommunikáció csak akkor lehetséges, ha feltört lényedben egy dallam, amikor megjelent benned az öröm, amikor megtapasztaltad az igazi boldogságot - akkor van mit megosztanod. Akkor nem csak kommunikáció, nem csak verbális, szavak általi kommunikáció lehetséges, hanem elindul valami más is, egy sokkal magasabb síkon. Megjelenik egy mély, belső kapcsolat - lényetek szintjén találkoztok, és ez az igazi kommunikáció. Osho A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. (... ) Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz. Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyű. Müller Péter
Szeretem a magányos hajnalokat és kora reggeleket, ilyenkor lehet igazán megfigyelni a természetet. A fákon a tollászkodó madarakat vagy a kényelmesen hason fekve lakmározó vízi pockokat, és a gát lukjaiból előmerészkedő kis fürge gyíkokat. Amikor csendben bele ereszkedek, a vízbe, néha nagyon közel siklanak el mellettem a már ismerős siklók, ilyenkor nagyon jó érzés így a természet részének lenni. Szerintem ennél jobb kikapcsolódás nem is kell, így teljesen fel tudok töltődni energiával, de sok szépséget is tudok biztosítani a lelkemnek is. A csend hangjai, így neveztem el magamban az állatok ricsajozását, találó kifejezés, mert a természetben a csendnek is van hangja. Azt hiszem, létezik ilyen című film is, igaz, az másról szól. Tiszta volt a víz és hatalmas pacskolást rendeztünk a déli órák előtt, négy óráig még a vízben sem nagyon lehet kibírni, így egy kis sziesztázás a sörsátor alatt jól jött. A napi sajtót elvittük magunkkal, így kicsi politika is belefért a további időtöltésbe, voltak, akik hevesen vitázva taglalták az aktuális politikai helyzetet.
Nekem mégis a naponta a birkáit a gátoldalban terelő juhász megjegyzése tetszett. Meg szokott állni pár pillanatra, míg az állatok legelnek és ilyenkor váltunk pár szót. Most a hobbykert tulajdonosairól tett egy igazán frappáns megjegyzést, "idejárnak és nyírják a füvet, azután este hazamennek ". ám mi ebben a szórakozás"? Tette fel a kérdést, és ha jól belegondolunk, nagy igazsága van. Minden nap bele lát a kiskert tulajdonosok életébe és sok emberrel beszél, sok mindent lát és tapasztal. Szó szót követett és a mi kint létünket hozta fel példának, hogy mi tényleg kihasználjuk a szabadidőnket, sütünk, főzünk, pecázunk és focizunk, szóval, igazi hobby élet folyik nálunk. Remélem, nem csak az udvariasság mondatta vele, mert, igaza van. Egy pár ember tényleg a reggeli busszal, kocsival, motorral kijön, és neki áll a rekkenő hőségbe kapálni, füvet nyírni, délben bekapja a magával hozott szendvicset, ha megéhezik. Persze mindenkinek a szíve joga a szabad idejében azt csinálni, amit akar, de akkor tényleg csak munkás napok a szabadidők, amiket kint töltenek a szabadban.
2010. 07. 20 10:32. Szombaton kora reggel már a vízparton ültem és áztattam a zsinórt a vízbe, kapás hébe s-hóba, és a törpeharcsák, amiket kifogtunk nem sok mindenre jók. Nézelődéssel, sokkal több szépséget fedezhettem fel, pld, egy mocsári teknőst sikerült lencsevégre kapnom amint éppen egy már döglött harcsát reggelizik. Ritka pillanat volt, de bizonyára a teknőc is nagyon éhes lehetett, ha így a közelébe engedett. Az ismerős siklók is megjelentek a színen, hosszú testükkel lavíroztak a túlparti nádasba. Csendes volt a víz, de annál nagyobb hangjuk volt a fákon tanyázó seregélyeknek, a parti fecskék pedig szinte az ember orra előtt repkedtek. A teknőc nagyon óvatos volt, minden alkalommal kikémlelt mielőtt teljesen megjelent volna a vízfelszínen és elkezdte a lakomázást. Lehúzta a víz alá a harcsát és a farkánál kezdte el harapdálni, ott nem sérthették meg a hal szúrós tüskéi. Előbb azt hittem, hogy egy nagyobb sikló próbálkozik a hallal mikor eszembe villant, hogy a tüskék miatt nem nyelné le, ám amikor a teljes terjedelmét láttam az állatnak kattant be, hogy mocsári teknőssel van dolgom.
A zeneirodalom legkiemelkedőbb alkotásai közé sorolható mű premierjét 1824 májusában, a Kartnertortheaterben rendezték meg. Az előadás hatalmas sikert aratott, amiből a már teljesen süket zeneszerző semmit sem vett észre. Beethoven a kottáiba merülve lapozgatott, amikor az egyik énekesnő a hangosan éljenző publikum felé fordította. A megfáradt mester csak ekkor hajolt meg hálás közönsége előtt.
A két legszemélyesebb, a göllői gyermekkort felidéző darab a csupán a tájat és a hely történetét, legendáit megelevenítő, ám néhol már-már okkultizmusba hajlóan mesés Cönde, és a kötetcímben is szereplő kisregény, a Csend. Ez utóbbi a Fekete-féle "tündéri realizmus" (vajon csupán véletlenül csenghet össze ez a különös irányzat-meghatározás a realizmus mágikus válfajának elnevezésével? ) legcsodálatosabb példája, melyben az író gyermekkori énjével egyértelműen azonosítható narrátor, mintha mi sem lenne természetesebb, rendszeresen társalog az őt körülvevő tárgyakkal és állatokkal, a képzelet pedig teljesen összemosódik a valósággal. Emellett az író a saját családjához fűződő viszonya is plasztikusan kirajzolódik a történet apró s nagyobb részleteiből. A hatvanas éveiben járó Fekete István 1960-as években írott, önéletrajzi ihletésű elbeszélései mindenekelőtt a civilizáció csendjét ábrázolják, melyben megszólal köröttünk a világ. Egyfajta visszatérés ez egy valós vagy tán csupán vágyott egységhez ember és társadalom között, amikor még ténylegesen szóltak hozzánk a kövek, a szerszámok és az állatok.