Meleg szívvel gondolok vissza lelkiismeretes munkájukra, ezért név szerint is szeretnék megemlékezni róluk: Baranyi László, Bátai György, Borcsa- Bodolay Zoltán, Cseh Györgyi, Csernák Roland, Faragó Zoltán, dr. Gaál Ágnes, Gubritzky Mária, Hermánné Bedics Rita, Juhar Viktória Emese, Kántor Péter, Kiss János, Mag Árpád, Modok Imre, Nagy Krisztián, Németh Attila, Nagy Patrícius, Rosta László, Szilágyi Péter, Taksár Ferenc, Zsoldos Barnabás. Ha kihagytam véletlenül valakit, utólag is elnézést kérek. A honlapnak az első pillanattól kezdve megvolt az a "hármasszabálya", amely meghatározta működését két évtizeden keresztül. Ezek az alapelvek a következők voltak: pontosság, naprakészség, hitelesség. Amikor pedig meg kellett határozni irányultságát, magam is meglepődtem, hogy gondolkodás nélkül vágtam rá: közszolgálati vadászati portál. A hírszolgáltatás beindítása mellett szerettem volna, ha minél több vadásztörténet is megjelenik a portálon, mert az internet módot adott arra, hogy ha nyomtatásban nem is, de elektronikusan bárki megoszthatja vadászélményeit.
Klasszikusok szerint az élet fő hajtóerői: a táplálkozás, a fajfenntartás és – Egyetemen – az irigység, ami természetes. Két mondást idézek: "Inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak. " – J. Kennedy: "Bocsáss meg ellenségeidnek, de nevüket jól jegyezd meg. " Tapasztalatom: Magyarországon – Mátyás király óta – soha, semmiben sem volt folytonosság. A politikusok többsége "feladatának érzi" az előző korok eredményeinek elsöprését … A tudományban – éppen ellenkezőleg! – a kutató mindig hivatkozik elődei eredményeire. Valódi találmány az, amire a társadalomnak szüksége van/lesz, ám nincs tudományos előzménye... Megfogadtam édesapám tanácsát: "Csak tovább, kisfiam, ki kell tartani" (írta nekem a frontról, 1944-ben). Van még egy tanácsadóm: a lelkiismeretem. Jó, ha az ember figyel a sugallatára! 80 év alatt sok-sok minden megváltozott, de vannak örök igazságok, kérlek, fogalmazd meg! Vallom, hogy a fő cél továbbra is a lakosság korrekt gyógyszerellátása. Hiszem, hogy a gyógyszerészet hivatás marad (amit csak így szabad végezni! )
Nagyjából ez az első három év volt a hőskor. Ezután a a Nimród hivatalos honlapja lett, elmélyült és jóbaráti viszony alakult ki a szerkesztőséggel a kölcsönös előnyök mellett. Ugyanettől az időtől számítva jelentettem meg üzleti hirdetéseket (bannereket) az apróhirdetések mellett, és négy hirdető különösen hosszú időre, több mint egy évtizedre kötelezte el magát, hogy a is hirdessen, álljon itt a nevük: Hargita Jagd Vadászbolt, Seeland Vadászbolt, Diana Szakképző Iskola valamint Pipics Endre, kanadai vadásztató. Hálásan köszönöm nekik, hogy hozzájárultak a portál anyagi biztonságához! Néhány éven keresztül online vadászvetélkedőket is szerveztem, eleinte kisebbeket végül nagyobbakat, utóbb már egy 30-06-os golyós puska volt a fődíj, amelynek szerencsés nyertese, remélem, a mai napig jó egészségben használja nyereményét. A kétezres évek elején még nem voltak okostelefonok, de arra a kis képernyőre, ami a nyomógombok fölött volt, lehetett valami képet ( fizetősen) rendelni a szolgáltatóknál.
Akupunktúra, elektro-akupunktúra, lézer-akupunktúra 16. Softlézer kezelés: herpes, övsömör, ekzéma, akne, emlőbimbóberepedések, lábszárfekélyek
Ilyen kérdésekre próbálunk válaszolni, amikor felkeresem régi tanárainkat. Engedjék meg számunkra, hogy bepillantsunk úgynevezett nyugdíjas napjaikba és ki-ki döntse el, hogy ő miként éli meg most ezt az időt, vagy hogyan fogja morzsolgatni a napjait, ha már nem lesz aktív. A milliomnyi idő vajon mire lesz elég? Első áldozatunk Kata Mihály emeritus professzor. Tavasszal beszéltem vele telefonon, témajavaslatot kértem a 2016-os továbbképzési ciklusra. Akkor kocsiban ült és mint mondta, megy a nászához szőlőt metszeni. Jól tetszenek olvasni, a mi elméleti technológus gyógyszerész, volt tanársegéd urunk fizikai munkát végezni igyekszik, amint megállapítottam igen vidáman, pedig akkor még a venyigével sem találkozott, nemhogy a vesszőn függő termés nektárjával... Most szemben ülünk egymással, tisztelettel jelentem a kíváncsi Olvasónak, professzor úr: hála Istennek, jól van. Nem is tudom megkérdezhetem-e, mik a terveid a jövőt illetően, mert félek nem lesz elég szabad hely a PHOENIX Futárban a teendői felsorolásának lejegyzésére.
Fotó: Baranyai Antal Facebook oldala A tegnapi közgyűlésen döntöttek a városi díjakról, kitüntetésekről, elismerésekről. PRO URBE díjban részesül: Harmat Péter nyugdíjas üzemmérnök, prof. dr. Mucsi Imre nyugalmazott professzor, egyetemi tanár, posztumusz díjat kap Baranyai Antal sportvezető, sportszervező, sportújságíró SIGNUM URBIS HONORANTIS kitüntetésben részesül: Nagy Veronika, nyugalmazott múzeumigazgató Rácz József nyugalmazott tanár, iskolaigazgató Az "Év Mentőse" címet idén Borbély László mentő-szakápoló kapja, az "Év Rendőre" Dr. Dani Róbert r. alezredes. A tervek szerint a díjakat, elismeréseket a március 15-i díszközgyűlésen vehetik át a kitüntetettek, illetve a hozzátartozóik – közölte az önkormányzat. 9 éve dolgozom a médiában. Ez idő alatt sikerült belekóstolni a rádiózásba, tévézésbe, a nyomtatott és az online sajtóba is. Hódmezővásárhely egy újabb nagyobb fejezet ebben a világban.
Ennek alátámasztására talán elég annyit említeni, hogy nagyon sok párhuzam mutatható ki bárhol a lakosság életszínvonalának és az...