Újraindítás előtt pedig saját költségen és szülői segítséggel minden diákot, dolgozót tesztelni fognak.
Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára. A benne lévő információk elavultak lehetnek. 2020. júl 7. 15:44 Lezártak egy általános iskolát Mezőkövesden koronavírus-gyanú miatt/ Fotó: Getty Images Lezártak egy általános iskolát Mezőkövesden, miután 21 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést. Ahogy korábban a Blikk is megírta, 21 ember fertőződött meg koronavírussal egy oktatási intézményben Mezőkövesden. Az információt Müller Cecília is megerősítette. Mostanra pedig az is kiderült, hogy kaphatták el ennyien a vírust. ( A legfrissebb hírek itt) "Mi tulajdonképpen a "második" beteggel találkoztunk először. Nála igazolódott, hogy megfertőződött a koronavírussal, és a kontaktkutatások során kiderült, hogy előzőleg részt vett ebben az oktatási intézményben egy zárt értekezleten, ahol már volt valaki, aki tüneteket mutatott: sokszor köhögött. Ezután a kollégáink mindenkit teszteltek, és kiderült: 21 ember fertőződött meg az értekezlet után" – mondta Müller Cecília a Ripost nak. (Ez is érdekelheti: Újabb gócok is kialakulhatnak az országban: Szlávik szerint még a járvány első hulláma sem ért véget) Az RTL Klub tájékoztatásából az is kiderül, hol történt a baj.
Csütörtökön számoltunk be arról a pécsi iskoláról, ahol egy teljes osztálynak és két pedagógusnak kell otthon maradnia. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja a Spirit FM-en kitért arra is, hogy rendkívüli szünetet csak az Oktatási Hivatal rendelhet el, holott a járvány előtt az iskolaigazgatók számára is adva volt ez a jogosítvány. A karantén elrendelése a népegészségügyi központ feladata, ez azonban csak akkor lehetséges, ha van tesztelés, de ez hivatalosan az érintett iskolában, és máshol sem történt meg – zárta mondandóját Nagy Erzsébet.
A találkozón Balathy Ágnes irodalomtörténész, Kiss Noémi író, kritikus és Schein Gábor beszélgetését Fodor Péter, az Alföld szerkesztője moderálja. Az Ibolya utcai Általános Iskola szavalóversenye április 12-én 14 órakor kezdődik a Méliusz Könyvtárban, itt az alsó tagozatos diákok megmérettetését láthatják majd az érdeklődők. A hangadó címmel kapcsolódik a költészeti fesztiválhoz a leginkább prózájáról ismert Tar Sándor emlékére megrendezett konferencia a Déri Múzeumban. Az intézmény a Debreceni Egyetemmel, az Alföld szerkesztőségével, valamint a DAB irodalomtudományi bizottságával közösen vizsgálja majd az író munkásságát. A szerdai ismertetőn Szirák Péter kurátor felidézte, hogy két évvel ezelőtt elmaradt, tavaly is csak online tudták megszervezni a költészeti fesztivált, melynek ünnepeltje Pilinszky János volt. Forrás: Molnár Péter Puskás István alpolgármester úgy fogalmazott: helyi és nemzeti ünnep is egyben a XIX. Költészeti Fesztivál, mert a a város irodalmi hagyományai és jelene mellett azt is fókuszba állítja, hogy miként szövődik Debrecen a nemzet kulturális életébe a költészeten keresztül.
A rendezvény Nemes Nagy Ágnes, Szabó T. Anna, Tar Sándor és Borbély Szilárd munkásságát eleveníti meg. A fesztivál immár tizenkilencedik alkalommal várja a strófák szerelmeseit április 9. és 14. között. "Egy palelit távirat" mottóval utalnak a 100 évvel ezelőtt született Nemes Nagy Ágnesre, a XIX. Debreceni Költészeti Fesztivál főszereplőjére a szervezők. Az április 9-től csaknem egy héten át a lírát fókuszba állító seregszemle legfontosabb programelemeiről szerdán Pogrányi Péter szervező számolt be a Méliusz Könyvtárban. Teszteljük a gravitációt címmel a Modemben kezdődik az idei fesztivál, április 9-én 17 órakor a harmincéves Szabó T. Anna költő és Dés András közös estjével. Borbély Szilár Bukolikatájban című verseskötetét Schein Gábor író, esztéta és Valastyán Tamás esztéta mutatja be Bakota Árpád színművész közreműködésével április 10-én 17 órától a Déri Múzeumban. A 16. Megyei Versfesztivál a Debreceni Vörösmarty-iskola szervezésében április 9-én reggel 9 órakor kezdődik a Méliusz Könyvtárban, ezen a napon, ugyanitt 17 órakor lesz kerekasztal-beszélgetésre várják mindazokat, akik Nemes nagy Ágnes költészetét szeretnék megismerni.