Mai világunkban egyre általánosabb az agresszív szembefordulás a zsidó-keresztyén világszemléletből fakadó évezredes alapértékekkel. Keresztyén hagyományainkat, a közösségi élet alapját és a nemzeti folytonosságot jelentő családokat, sőt még gyermekeinket is érik szellemi, fizikai fenyegetések. Ezek csupán szavakkal nem védhetők ki, ezért kérjük, hogy döntsenek megfontoltan, a református egyház által képviselt biblikus evangéliumi tanítás alapján! Nemzeti Alaptörvényünknek megfelelően keresztyén kultúránk védelmezése a választáson felhatalmazott kormányzat feladata is. Az egyház küldetése pedig az, hogy a keresztyén hitet hirdesse, és annak megfelelően éljen. Azt kérjük és javasoljuk, hogy azokat támogassák szavazatukkal, akik kiállnak a teremtési renden alapuló család, férfi és nő szövetsége mellett. Azokat támogassák szavazatukkal, akik a nemzet szuverenitásáért és gyarapodásáért dolgoznak. Azokat támogassák szavazatukkal, akik támogatják keresztyén küldetésünk betöltését, a templomok építését, az egyházi iskolákban folyó nevelést, a hit- és erkölcstant, az idősek és betegek gondozását.
Távmunka, négynapos munkahét, számonkérés, elvárások és méltányosság – a pandémia jelentősen átírta a munkamódszereket és a kialakult szokásokat, sok ember esetében pedig azt is, ahogyan eddig magára a munka fogalmára gondolt. A koronavírus-járvány kezdetén az emberek attól féltek, hogy elveszítik az állásukat, ami egyet jelentett a jövedelemmel és a stabilitás érzésével. Majd miközben a legtöbben elkezdtek otthonról dolgozni, megtapasztalták a lehetőségét annak, hogy irányíthatják mindennapjaikat és nem feltétlenül kell minden nap bejárni az irodába, meglátták a helyzet adta előnyöket is – magyarázza Avigail Lev, San Franciscó-i klinikai szakpszichológus a CNBC kérdésére. Hogyan változott a munkavállalói attitűd az elmúlt két év alatt? Szemben azzal az általánosan elfogadott szemlélettel, hogy teljesen normális mindennél keményebben dolgozni és a kiégéssel küzdeni, az emberek hirtelen szembesültek azzal, hogy az élet mennyire törékeny. Új értelmet kapott a kérdés, miszerint hol látod magad öt év múlva, amikor bebizonyosodott, hogy egyik napról a másikra megváltozhat minden.
A népszavazás kérdéseire gyermekeink védelme érdekében egyházunk biblikus tanítása és a józan ész alapján válaszoljunk "NEM" szavazatunkkal. Ez a döntésünk családjaink és a következő nemzedékek életét is befolyásolja. Ne feledjük, hogy mi mindannyian Jézus Krisztusban testvérei vagyunk egymásnak, még akkor is, ha vannak közöttünk, akik másképpen látják a közéletet, a kormányzat munkáját! Mi ezek felett a különbségek felett is testvérei maradunk egymásnak. Őrizzük meg a békességet és a józanságot gyülekezeteinkben, egyházunkban! A szomszédban dúló háború figyelmeztet: álljunk ellen minden gonosz indulatnak, melyből a másik életének megkárosítása származhat. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők… " (Róm 12, 9-10). A Magyarországi Református Egyház elnöksége nevében: Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke Molnár János főgondnok, a Zsinat presbiteri elnöke Pásztor Dániel püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke Dr. Nemes Pál főgondnok, a Zsinat presbiteri alelnöke Dr. Fekete Károly püspök Veres Sándor főgondnok Steinbach József püspök Dr. Molnár Pál főgondnok [1] II.