Ha ezt összehasonlítjuk a most futó X-Faktorral, akár versenyzők, akár zsűri tekintetében, óriási az intellektuális szakadék. Azt hiszem, a műsor sikere és szintje valahol igazolja, hogy most már el kéne ebbe az irányba mozdulni a kertévéknek, és hagyni szépen ott a jó 20 éve a torkunkon lenyomott állandó trasht. Tulipántoss 2021. 01 0 8 3081 Csak ismétlem magam, nem vagyok Szabó Zsófi fan, de kellemesen csalódtam benne! Jó ötletei, meglátásai voltak, melyből a többi nyomozó is tudott profitálni. Ha Zsófi nem dob be neveket, akkor a többiek csak lapítottak, kivétel Fluor Tomi. Nagy Ervintől többet vártam volna. De csak bólogató Jánosnak volt jó. Szerintem. Szandi nekem sok volt. Engem, nem szórakoztatott. Kár, hogy nem dugták be egy álarc mögé inkább. Én is remélem, hogy a következő évadban nem lesz a nyomozók között. Kiábrándítóan viselkedett. Mégha korát meghazudtolva is jól tartja magát. Ha visszafogottabb, ha szolídabb képet mutat, talán nem lett volna annyira antipatikus a szereplése.
Nem csak vadonatúj álarcokkal tér vissza az Álarcos énekes, a harmadik évadban egy teljesen új, négytagú nyomozói gárda mutatkozik be. A népszerű szuperprodukció rengeteg újdonsággal érkezik szeptember 5-én, és minden vasárnap 19 órától jelentkezik az RTL Klubon. Az Álarcos énekes új nyomozói Nyomozóként lesz látható az RTL Klub képernyőjén a legendás énekesnő, Szandi. Őt Szabó Zsófi színésznő, illetve egy rutinos álarcosgárda segíti a maszkok leleplezésében. Az első évad ezüstérmes Robotja, aki a második évadban vendégnyomozóként is bemutatkozhatott: a színész Nagy Ervin, a negyedik nyomozó pedig nem más, mint a második évadban a Süti álarca mögé rejtőzött zenész, Fluor Tomi. Ők négyen állnak neki vasárnap esténként a teljesen új, ismét szemkápráztató álarcok leleplezésére az Álarcos énekesben, amelynek műsorvezetője a harmadik évadban is Istenes Bence. A káprázatos maszkok között Magyarországon először egy duó is rejtőzik, azaz ketten rejlenek egy páros álarc mögött. A Csacsi és a Lovag rögtön két hírességet is rejt, sőt az is garantáltan lázban tartja majd az egész országot, hogy vajon ki van a Cápa, a Róka, a Kacsa vagy a többi különleges maszk mögött.