Például a helyi élsport zászlóshajója, a Váci NKSE a csarnok korábbi bérleti díjának csupán kevesebb, mint kétharmadát kell, hogy fizesse, ráadásul az egyéb intézményi szolgáltatás és az edzőterem térítésmentes lesz számára. Ismét bőven érkeztek díjcsökkentési kérelmek a nehéz anyagi helyzetbe jutó, önkormányzati tulajdonú helyiségeket bérlő vállalkozásoktól. Mint a korábbi hónapokban, ezúttal is részbérleti díjakat, időleges kedvezményeket kapnak azok, akik a veszélyhelyzet előtt nem halmoztak fel tartozást a város felé. Szervezeti módosítások Mivel a jövőben a térfelszíni parkolással kapcsolatos teendőket a Váci Városfejlesztő Kft-től átveszi a közterület-felügyelet, az ezzel kapcsolatos szerződéseket, hatásköri meghatározásokat, szervezeti és működési szabályzatokat módosítani kellett. A színház alapító okiratán át kellett vezetni a felügyelő bizottságban történt személyi változást – mint beszámoltunk róla, a könyvelői teendőket ellátó cégvezető Bán Márta helyére Tótváradi-Nagy Bence került.
Privát cégelemzés Lakossági használatra optimalizált cégelemző riport. Ideális jelenlegi, vagy leendő munkahely ellenőrzésére, vagy szállítók (szolgáltatók, eladók) átvilágítására. Különösen fontos lehet a cégek ellenőrzése, ha előre fizetést, vagy előleget kérnek munkájuk, szolgáltatásuk vagy árujuk leszállítása előtt. Privát cégelemzés minta Cégkivonat A cég összes Cégközlönyben megjelent hatályos adata kiegészítve az IM által rendelkezésünkre bocsátott, de a Cégközlönyben közzé nem tett adatokkal, valamint gyakran fontos információkat hordozó, és a cégjegyzékből nem hozzáférhető céghirdetményekkel, közleményekkel, a legfrissebb létszám adatokkal és az utolsó 5 év pénzügyi beszámolóinak 16 legfontosabb sorával. Cégkivonat minta Cégtörténet (cégmásolat) A cég összes Cégközlönyben megjelent hatályos és törölt adata kiegészítve az IM által rendelkezésünkre bocsátott, de a Cégközlönyben közzé nem tett adatokkal, valamint gyakran fontos információkat hordozó, és a cégjegyzékből nem hozzáférhető céghirdetményekkel, közleményekkel, a legfrissebb létszám adatokkal és az utolsó 5 év pénzügyi beszámolóinak 16 legfontosabb sorával.
Szolg�ltat�i tev�kenys�g�t tov�bbra is a holding keretein bel�l folytatja. A t�vh�szolg�ltat�s m�k�d�s�t, a fogyaszt�i �s szolg�ltat�i oldal jogi viszonyait a t�vh�szolg�ltat�sr�l sz�l� 2005. �vi XVIII. t�rv�ny, a t�rv�ny v�grehajt�s�r�l kiadott 157/2005. (VIII. 15. ) Korm. Rendelet, a t�vh�szolg�ltat�s legmagasabb hat�s�gi d�j�t �s a d�jalkalmaz�s felt�teleit V�c V�ros �nkorm�nyzat�nak 41/2005. (XII. 19. ) sz�m� rendelete, valamint a 40/2016. (IX. 30. ) NFM rendelettel m�dos�tott 51/2011. ) NFM rendelet szab�lyozza. A v�ci t�vh�vel ell�tott �p�letek h�sz�ks�glete �vi 110 000 GJ. A c�g jelenleg ennek kb. 15%-�t a Veolia Energia Magyarorsz�g tulajdon�ban l�v� g�zmotoros kis er�m�t�l, m�sik 8%-�t a GE Hungary Zrt. volt v�ci gy�r�nak ter�let�n m�k�d� Poligen V. Kft. -t�l v�s�rolja. A fennmarad� r�szt saj�t tulajdon� g�zkaz�nokkal �ll�tja el�. A n�gy egym�st�l f�ggetlen szolg�ltat�si ter�leten 2714 lakoss�gi felhaszn�l�t, egy iskol�t, egy �voda �s b�lcs�de int�zm�ny-egy�ttest �s t�bb mint f�lsz�z k�z�letet (z�mmel kisebb �zleteket) l�t el az al�bbiak szerint: V�s�r t�ri f�t�m�h�z tartoz� szolg�ltat�si ter�let A V�s�r t�ri f�t�m� az 1970-es �vek elej�n l�tes�lt, amely 1980-ban b�v�t�sre ker�lt �s jelenleg 2326 lak�s �s 42 k�z�let f�t�s�t �s melegv�z ell�t�s�t biztos�tja.
A Váci Városfejlesztő Kft. 2022. 03. 28 - 04. közötti munkái A Váci Városfejlesztő Kft. részlegeinek kollégái, a 13. héten a következő munkákkal, feladatokkal foglalkoztak 2022. március 28 - április 3. között. Útkarbantartási részleg: - Kátyúzos … Bővebben Útburkolati jelek felfestési munkálatai a Vác Budapesti főút felújított szakaszán Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosokat, hogy a Vác, Budapesti főút felújított szakaszán az útburkolati jelek felfestését fogjuk elvégezni. A munkálatok tervezett időpontja: 2022. április 6., … Virágos Vácért 2022. A Virágos Vácért Mozgalom, Vác Város Önkormányzata és a képviseletében eljáró Váci Városfejlesztő Kft. idén immár 20. alkalommal hirdeti meg hagyományos "Virágos Vácért" elnevezésű pályázatát. … Vegyesfák lemosó permetezése Tájékoztatjuk Vác város polgárait, hogy 2022. március 24. – 2022. április 05. között (az időjárás függvényében) Vác város közterületein Vegyesfák (vadgesztenye, hárs, ostor, japán díszcseresznye, japánakác … Pályázatok A Váci Városfejlesztő Kft.
**Tájékoztató jellegű adat. Törtéves beszámoló esetén, az adott évben a leghosszabb intervallumot felölelő beszámolóidőszak árbevétel adata jelenik meg. Teljeskörű információért tekintse meg OPTEN Mérlegtár szolgáltatásunkat! Utolsó frissítés: 2022. 04. 07. 08:37:43
Legyen előfizetőnk és férjen hozzá a cégek Hirdetményeihez ingyenesen! Mérleg A Mérleggel hozzáférhet az adott cég teljes, éves mérleg- és eredménykimutatásához, kiegészítő mellékletéhez. Mérleg- és eredménykimutatás Kiegészítő melléklet Könyvvizsgálói jelentés Osztalék határozat Legyen előfizetőnk és érje el ingyenesen a cégek Mérleg adatait! Elemzés Az Elemzés naprakész céginformációt biztosít, mely tartalmazza az adott cégre vonatkozó részletes pénzügyi elemzést a legfontosabb pozitív és negatív információkkal, létszámadatokkal együtt. Alapinformációk Kapcsolt vállalkozás információk Bankkapcsolatok Pénzügyi adatok és mutatók Pozitív és negatív információk Piaci részesedés kalkulátor Létszámadatok Végső tulajdonos Cégkörnyezet vizsgálat Legyen előfizetőnk és érje el ingyenesen a cégek Elemzéseit! Kapcsolati ábra A Kapcsolati ábra jól átláthatón megjeleníti a cégösszefonódásokat, a vizsgált céghez kötődő tulajdonos és cégjegyzésre jogosult magánszemélyeket. Vizsgált céghez köthető tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak Cégek közötti tulajdonosi-érdekeltségi viszonyok Vizsgált és kapcsolódó cégek állapota Ár: 3 750 Ft Legyen előfizetőnk és érje el ingyenesen a cégek Kapcsolati ábráit!
Az �p�letg�p�szeti rendszer�k el�regedett, az �p�letek kb. 15%-�ban m�g teljesen szab�lyozhatatlan egycs�ves f�t�si rendszer �zemel. A lak��p�letek mind�ssze 8%-a (Hatty� u. 47., Dr. Cs�nyi L�szl� krt. 82 �s 84., R�cz P�l u. 3 - 5., K�t� u. 1-9. ) ell�tott korszer�, lak�sonk�nti h�mennyis�g m�r�vel. Az �p�letek k�zel 20%-a rendelkezik k�lts�gmegoszt� eszk�zzel. A fogyaszt�i oldal �p�letei 40-50%-al t�bb h�energi�t fogyasztanak, mint egy korszer�en szigetelt, szab�lyozott �p�let. Egy-egy j�l szab�lyozott, korszer� ny�l�sz�r�kkal ell�tott �s szigetelt �p�let fajlagos energiafogyaszt�sa �ves szinten 0, 1-0, 15 GJ/lgm3 k�z� esik, ezzel szemben a V�ci T�vh� kft. szolg�ltat�si ter�let�hez tartoz� lak��p�letek fajlagos energiafogyaszt�sa �tlagosan 0, 12 - 0, 3 GJ/lgm3 k�z�tt van. Fejleszt�sek A V�ci T�vh� Kft. 2004. m�jus 1-t�l a f�ldg�z szabadpiacr�l szerzi be a sz�ks�ges energia mennyis�get, mely kedvez�bb �rak el�r�s�t teszi lehet�v�, mint a kor�bbi, k�z�zemben t�rt�n� v�telez�s. Ennek k�sz�nhet�en tudta teljes�teni �a c�g a 2003-2004-ben - "n�met sz�nseg�ly" hitelb�l – megval�s�tott, 100 milli� Ft �rt�k� h�k�zpont rekonstrukci�val �sszef�gg� hitelt�rleszt�si k�telezetts�geket, �s 2010-ig minden �vben 10-25 milli� Ft k�z�tti �sszeget k�lthetett fejleszt�sre, korszer�s�t�sre.
Mi nem akartuk elrontani senkinek a karácsonyát, úgy mint a Váci Városfejlesztő Kft. vezetői, ezért nem közöltük le ezen cikkünket a karácsonyi ünnepek előtt. De nem lehet elmenni azok mellett a korábban még folyosói pletykáknak vélt mára már tényekké vált információk mellett, amelyek egyszerre vetik fel kérdések sokaságát és korábbi kijelentések ellentmondásait. Több, mint egy… Matkovich Ilona járványügyi felhatalmazása alatt rengetegen veszítették el állásukat az önkormányzati intézményekben és szervezetekben. Ezt már le se tagadhatja, ő jellemzően "átszervezés"-ekként hivatkozik a tömeges leépítésekre, így járt el a konyhák esetében, a művelődési ház munkatársaival és most a Váci Városfejlesztő Kft. került sorra. Információink szerint átszervezés címszó alatt elbocsátották a parkolással foglalkozó munkatársakat, emiatt…