Az is autóval megy a belvárosba, aki máskor nem, ott is parkolunk, ahol nem kellene. Káosz, rendetlenség, indulatok és súlyos bevételkiesés a város számára: ez az ingyenes parkolás. A vírus elleni védekezés jegyében idén hónapokon át parkolhattak ingyenesen az autósok a fizető övezetekben országszerte, így Sopronban is. Ami első látásra jó - nem a buszokon lehelünk egymás arcába -, a másodikra már nem annyira, s harmadikra meg aztán pláne nem az. Sopronban csaknem üresen mennek a buszok, most, hogy téli szünet van, alig ül néhány utas a járműveken. Ez óriási pazarlás (nem a közlekedési vállalat tehet róla, ők a szerződésben vállalt járatszámot indítják), nem beszélve a teljesen felesleges levegőszennyezésről (lásd a fekete füstöt okádó öreg buszokat). Hatalmas bevételkiesés az önkormányzatnak is a parkolás ingyenessé tétele, súlyos hiányt okozva a költségvetésben. Ezt talán majd kompenzálja a kormány. Talán... Fideszes vezetésű városnak legalább van esélye, a többiek hátrányos helyzetből indulnak... Csak hely legyen, semmi más nem számít.
Főoldal Hírek Városi hírek Ingyenes parkolás Közlekedési információk. December 20-tól 2022. január 2-ig ingyenes a felszíni parkolás Sopronban – tájékoztatta lapunkat a Sopron Holding Zrt. A 2022- es parkolóbérleteket január 3-tól személyesen a cég Magyar utcai ügyfélszolgálati irodájában lehet megvásárolni, illetve online bankkártyás fizetéssel is meg lehet venni azokat. Kapcsolódó cikkek 2022. 04. 04. | Újra Orbán Viktor alakíthat kormányt. A 2022-es országgyűlési választások magas – közel 99 százalékos – feldolgozottságnál látszó eredmények alapján fölényesen, kétharmados többséggel nyert a Fidesz–KDNP. Sopron és térsége országgyűlési képviselője a következő négy évben is Barcza Attila lesz. 2022. 06. Huszár Judit 2 objektív, 100 év – időutazásra visz minket Schäffer Ármin és Rombai Péter. 1921-ben járunk, a soproni utcákon katonai alakulatok, az ablakokban rémült vagy épp reménykedő emberek. Emberek, akik egykor itt éltek. És emberek, akik ma is tapossák a macskaköveket…
Parkolási zónák és mobil parkolás sms számai Sopronban. Parkolási zónák Érvényes: 2018. január 01. napjától Kék = 3-as zóna; Sárga= 2-es zóna; Zöld=1-es zóna Az egyes parkolási övezetek a parkolási zóna táblától kezdődnek és a parkolási zóna vége tábláig tartanak. A kereszteződések nem oldják fel a parkolási zóna tábla hatályát!
Egyik olvasónk azt is hozzátette, hogy ez persze tavasszal is így volt, akkor azonban a kijárási korlátozás miatt eleve tájékozottabb volt mindenki, de ő már akkor is bosszankodott ezen. Az észrevételeket ellenőrizve mi is megnéztünk több automatát és egyet ki is próbáltuk 2020. 05-én, amely valóban tökéletesen működött. A legfeltűnőbb vagy legelkeserítőbb azonban az, hogy egyik ilyen fizetőállomáson se láttunk például olyan tájékoztató táblát vagy feliratot, amely azt írná mondjuk hogy bár az automata működik, de ideiglenesen a kormányrendelet értelmében ingyenes a parkolás az adott zónában és amennyiben nem vásárol jegyet az autós az semmilyen büntetési szankciót nem von maga után. Természetesen a megfogalmazott észrevételeket illetve kérdéseket még a reggeli órákban tömören megfogalmazva elküldtük a Sopron Holding Zrt. parkolással foglalkozó divíziójának is hogy megtudjuk azt, miért működnek az automaták illetve ha technikailag nem lehet őket kikapcsolni, akkor miért nincsenek tájékoztató feliratok azokon.
Parkolás - Sopron Holding Zrt. Parkolás ügyfélszolgálat Ügyfélszolgálati irodánk címe: 9400 Sopron, Magyar utca 21. Ügyfélfogadás Nap Időpont Hétfő 8:00 - 12:00 Kedd Szerda 12:00 - 16:00 Csütörtök Péntek Elérhetőségeink Telefon: +36 99 514 603 E-mail: Bankszámlaszám: 11600006-00000000-36974180 SOPRON HOLDING PARKOLÁS (HUF) Ügyfélszolgálat nyitvatartása 2022. 03. 28 09:45 Álláshirdetések 2022. 03 02:02 A Sopron Holding Zrt. Kiadó Irodák 2022. 02. 24 07:15 Az INNOVÁCIÓS KÖZPONTBAN (Inkubátorház - Sopron, Verő József u. Gombavizsgálat szünetel 2021. 11. 08 06:40 Tisztelt gombagyűjtők! Ezúton értesítjük Önöket, hogya piaci gombavizsgálat2021. Vadgesztenye-platán permetezés 2021. 08. 30 11:32 K Ö Z É R D E K Ű K Ö Z L E M É N Y! PERMETEZÉS! Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy aSopron Holding Zrt. Műszaki hibaelhárítás! 2021. 06. 04 11:41. Tavaszi teendők 2021. 05. 03 09:31 A Sopron Holding Zöldterület-gazdálkodási Divíziója szervezett csapatokban végzi a zöldfelületek gondozását. A kora tavaszi időszakban a város utcasorfáinak pótlására pl: a Bajcsy-Zsilinszky, Tóth Antal, Béke utcában és a Villa soron, valamint nagyobb fák kiültetésére, pl: Tómalmi kutyafuttatóban került sor.
Az Árpád utcai parkolóháztól csupán 1 perc a Várkerület. A parkolóház ötszintes, összesen 235 gépkocsi, 26 motorkerékpár és 10 kerékpár férőhelyét biztosítja, közvetlen környezetében 36 felszíni parkoló is van. A parkolóházban – az eddigi tapasztalatok szerint – mindig van üres hely. Óradíjak Személygépkocsi és motorkerékpár számára nappal 8. 00 és 18. 00 óra között: 480 Ft/ óra, éjszaka 18. 00 és 8. 00 óra között 250 Ft/ óra. A mellette lévő felszíni parkolókra a II. zóna árai érvényesek, itt munkanapokon 8 és 18 óra között kell csak fizetni, melynek díja 360 Ft/óra. A Petőfi téri mélygarázs bejárata a Széchenyi tér felöl közelíthető meg, zöld gombbal kérhetünk jegyet a sorompónál, melyet majd távozáskor a lépcsőházban vagy a liftek földszinti előterében található automatában tudunk kifizetni. A kihajtó sorompójánál a jegyet a kártyaleolvasóba kell helyezni és már hajthatunk is ki a mélygarázsból. Személygépkocsi és motorkerékpár számára nappal 8. 00 óra között 250 Ft/ óra. A parkolási díjat mobiltelefonról is kiegyenlíthetjük.
Rólunk írták 2020. 10. 21 10:15 A legkorszerűbb gázkazánnal biztosítják a távhőszolgáltatást Sopronban 2020. 2020. 06 05:19 Távhő: Sopronban 6500 háztartásba jut elA legtisztább energia2020. február 5. Horváth László | PanorámaA kényelmi, gazdaságossági, hatékonysági, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve a legtisztább energia a távhő. Parkolási díjtételek 2020. 01. 15 07:20 PARKOLÁSI DÍJTÉTELEK 2020 JANUÁR 1-TŐLAZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK!