Az angol közszolgálati médium, a BBC "alternatív éremtáblázatokat" készített a tokiói olimpia után. Az egyikben az egy főre jutó érmek száma alapján készített rangsort, a másikban az egy főre eső GDP alapján rangsorolt. San Marino az élen Magyarország a 15 helyen végzett a tokiói éremtáblázaton, de ha a népesség alapján vizsgáljuk az országok sorrendjét, akkor a 10. helyen állunk. Ebben a tekintetben élen San Marino áll, amely alig több mint 33 ezer lakosával három érmet szerzett. Itt az Egyesült Államok – amely egyébként az élen végzett az éremtáblán – csak a 60. helyen áll. (Forrás: BBC) Rangsor a GDP alapján A BBC elkészített egy másik rangsort is, ebben az egy főre jutó GDP alapján vizsgálta az éremelosztást. Itt Kína az első, megelőzve Oroszországot és Kenyát. Sajnos csak az első tízet tartalmazza a táblázat, így nem derül ki, hogy ebben az összevetésben Magyarországot hányadik helyre sorolják. (Forrás: BBC)
Az MBSZ elnökségének döntése szerint az aranyérmesek hatmillió, az ezüstérmesek hárommillió, a bronzérmesek kétmillió, az ötödik helyezettek félmillió forintot kaptak. A két első- (Muszukajev Iszmail, 65, kg, szabadfogás, Fritsch Róbert, 72 kg, kötöttfogás), két második- (Bajcajev Vlagyiszlav, 95, szabadfogás, Váncza István, 67 kötöttfogás) és öt harmadik- (Dollák Tamara, 57, kg, Nagy Bernadett, 76 kg, Ligeti Dániel, 125 kg, szabadfogás, Lévai Tamás, 82 kg, kötöttfogás, Vitek Dáriusz, 130 kg, kötöttfogás) helyezéssel Magyarország az összetett éremtáblázaton az ötödik helyen végzett. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia azon ösztöndíjasait is köszöntötték, akik az Eb-n érmesek, vagy helyezettek lettek.
Alpesi sí Biatlon Bob Curling Északi összetett Gyorskorcsolya Jégkorong Műkorcsolya Rövidpályás gyorskorcsolya Síakrobatika Sífutás Síugrás Snowboard Szánkó Szkeleton
Bejelentette visszavonulását Laurence Vincent-Lapointe, a kanadaiak kétszeres olimpiai érmes, 11-szeres világbajnok kenusa. Vincent-Lapointe tavaly Tokióban a női kenu egyesek 200 méteres versenyében ezüst-, kettesben 500 méteren a testvérével, Katie Vincenttel pedig bronzérmes lett. A világbajnokságokon 2010 és 2018 között C–1 200-on hatszor, C–2 500-on négyszer, C–1 5000 méteren egyszer nyert aranyérmet. A húgával alkotott párosuk évekig a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső egység legnagyobb ellenfele volt, a 2019-es szegedi vb-n viszont pozitív doppingtesztje miatt nem indulhatott. Mintájában a szteroidhoz hasonló ligandrolt mutatott ki a vizsgálat, de 2020 januárjában tisztázták a doppinggyanú alól. Vincent-Lapointe azzal védekezett, hogy a tiltott szer korábbi barátjának testnedvén keresztül került a szervezetébe, és mivel ezt az illető hajának analízise igazolta, a nemzetközi szövetség antidopping-bizottsága felmentette őt. A 29 éves sportoló hétfőn azt írta a közösségi oldalán: azzal, hogy részt vehetett a tokiói olimpián, mindent elért, amit akart, ezért döntött a visszavonulás mellett.
Az olimpiai érmék minden olimpián más dizájn szerint készülnek, volt idő, amikor az arany színaranyból volt, de ma már az arany valójában ezüst, a bronz anyagáért pedig alig 1500 forintot kapnánk, ha beolvasztanánk. Aukciókon azonban szépen fizetnek az olimpiai érmekért, még ha ritkán is kerülnek kalapács alá a medálok. Változó olimpiai érmék Ha nyersz egy olimpiai érmét – legyen az arany, ezüst vagy bronz – nem sokat ér – legalábbis ha csak az érme anyagát tekintjük értéknek. Minden olimpiai érme más-más dizájn szerint készül, ezért a hozzá felhasznált anyagok súlya is részben eltérő lehet, de azért bizonyos fltételeknek meg kell felelniük, melyek az idők során változhatnak.... Kedves Olvasónk! Az Ön által keresett cikk a hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Cikkarchívum előfizetés 1 943 Ft / hónap teljes cikkarchívum Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Úgy fogalmazott: fontos, hogy olyan országban élünk, ahol értéknek tartják a sportot, és meg is becsüli a sportolókat, valamint azokat, akik a versenyzőket felfedezik, majd a versenysportban győzelemre vezetik őket. Hazánkban ilyen környezet van - állapította meg, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak azokért a támogatásokért, amelyeket évek óta a magyar sportba és a birkózásba fektetett, valamint amivel az Eb megrendezéséhez hozzájárult. "Úgy érzem, ezt meg is szolgáltuk" - jelentette ki, majd megemlítette, hogy az Eb nemcsak a birkózásról szólt, hanem turisztikai vonzerőt is jelentett, hiszen az esemény 10 ezer vendégéjszakával járult hozzá az ország megerősödéséhez. Kitért arra, hogy március elejétől vendégül látják az ukrán női és a kötöttfogású válogatottat, majd virágcsokorral köszöntötte a háború sújtotta ország Budapesten dobogós helyezést elért női birkózóit. A rendezvény csúcspontjaként a budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit köszöntötték, valamint átnyújtották nekik a szereplésért járó jutalmat jelképező táblákat.
2022. április 05., kedd 13:39 | MTI A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián megtartott eseményen Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár kiemelte: "minden idők legsikeresebb Eb-jén vagyunk túl, hiszen túlteljesítettük a várakozásokat". Hozzátette: a magyarok azt is bebizonyították, hogy kiváló házigazdák, a BOK Csarnok méltó helyszíne volt az eseménynek. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felidézte, hogy a magyar birkózók összesen kilenc érmet nyertek a kontinensbajnokságon. Hangsúlyozta, a párizsi olimpiai szempontjából biztató, hogy a magyar birkózásnak ilyen eredményes utánpótlása van. "Nem is gondoltuk, hogy ennyire sikeresek leszünk" - fűzte hozzá, majd emlékeztetett rá, hogy az úszás, a vívás és a kajak-kenu után 56 ötkarikás érmével, közte 20 aranyával a birkózás biztos pont a magyar sportban. Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnöke beszédét azzal kezdte, hogy a magyar birkózók vasárnap két hatalmas győzelmet arattak, az egyiket az Európa-bajnokságon, a másikat a választásokon.