Legmagasabb pontján a park fáinak lombkorona-szintje fölé picivel emelkedik ki, úgy 12-15m magasan a földtől. Érdekes élmény a budapesti, beülőszékes libegő helyett itt csille szerű kis kosarakban lehet utazni. E miatt a be- és kiszállásnál figyelni kell nagyon, nehogy elessünk (főleg a kiszállás a veszélyes), de ez senkit ne riasszon el. (2019)" forrás Gorkij-park Közeli látnivalók Olvasmányos linkek,, A másfél milliós város harmada-fele orosz anyanyelvű, de ez kevesebbet számít a nemzeti öntudat meghatározásánál, mint hinnénk. A város 40 kilométerre fekszik Oroszországtól, ha megindulnának az orosz vagy az általuk támogatott szakadár erők, elsődleges célpont lenne. A 2012-ben még Eb-mérkőzésnek is otthont adó, egykor milliós városban gazdaságilag, szociálisan is rossz a helyzet, a fizetések alacsonyak. A városban ma már az ukrán feliratok az uralkodók – a nyelvtörvény egyébként is előírja ezt –, de a gyakorlatban azért bőven akad bolt, szépségszalon, kávézó, ahol orosz szöveg is olvasható. "
Ez 1925 és 1928 között épült. Egészen meglepő, de az építkezésen eleinte szinte nem használtak gépeket, kézi szerszámokkal, kezdetleges módszerekkel zajlottak a munkálatok. Mikor elkészült, ez volt a világ legnagyobb össz területű épülete (60ezer négyzetméter irodaterület és 10760 négyzetméternyi alagsori helyiség található benne), valamint Európa második legmagasabb felhőkarcolója. Persze ma elnézve az 55 méter magas toronyházat nem a "felhőkarcoló" szó ugrik be elsőre, de a 20-as évek végén ez tényleg impozáns konstrukciónak számíthatott. Érdekessége, hogy úgy alkották meg, hogy szimmetriája mindössze egy pontból, a tér közepén állva látszik. Ha itt jártok, érdemes több szögből megnézni, majd a végén a tér közepére állva ellenőrizni ezt a szimmetriát:). (2019)" forrás Libegő,, Érdemes egy kört menni a város libegőjén, mely a Botanikus kert mellől indul, és a város egyik fő parkjába, a Gorkij parkba visz. Harkov vidéke nem igazán hegyes-völgyes, így a libegő szinte vízszintben visz végig.
Hozzárendelt mágikus hatás: Segíti az igaz barátok megtalálását és azok megtartását. Csillagjegyei: Bika, Rák, Mérleg, Nyilas, Vízöntő Csakrái: Szívcsakra n Figyelem! Az ásványokat, kristályokat az őskor óta használják a test, a lélek és az érzelmek harmonizálására. Az ókori kultúrákban kifejezetten elterjedtek voltak. Az évezredek alatt számtalan tudás és tapasztalat gyűlt össze róluk. Ásvány ékszereink leírásánál a meghatározó szakirodalom alapján készült összegzések olvashatók. Fontos! Az ásvány ékszerek viselése, az ásványok és kristályok gyógyításban, alternatív terápiaként való használata nem helyettesíti a modern orvostudományt, a gyógyszeres kezelést. Betegség esetén az öngyógyítás helyett kérjük, forduljon szakemberhez! Aventurin díszes kulcstartó Ez a kulcstartó remek meglepetés lehet bárkinek, akit szeretnél megajándékozni. Betegség esetén az öngyógyítás helyett kérjük, forduljon szakemberhez! Galéria
A Vedmedyk nevű édességbolt bútorzata, retró jellege 3. A Meteorológiai Intézetük homlokzatán látható hatalmas hőmérő (tán a legnagyobb Európában) - az épület előtt sokan randiznak 4. A Szumszka piac, ahol büfé jellegű helyeken jót lehet falatozni 5. A Derzsprom fotogén, szovjet időkből való épületegyüttese 6. A szépen rendbehozott, kivül fölöttébb csinos Angyali üdvözlet katedrális 7. A 20-35 év közötti korosztály jelentős hányada tud valamit angolul 8. A központi pályaudvar főterme nagyon látványos 9. A metróállomások figyelemre méltóak 10. A Plasztilinovaja Vorona (Gyurma varjú) nevű alteros, vintázs kávézó tele szovjet retro dolgokkal (nem nosztalgia, inkább poénkodás) 11. Nagyon szellemes, érdekes street art falfestmények Nem tetszett 1. A szovjet idők építészeti stílusa azért többnyire nem vonzó 2. Mint Moszkvában és Kijevben, itt is nagyon zajosan kattognak a metrószerelvények 3. Kíváncsiságból megnéztük a szovjet tanktemetőt, de nem volt életem nagy élménye 4. A drótkötélpályás sikló kabinjai elég vacak állapotban vannak és baromi lassan haladnak 5.
Ékszer Az ékszer már ősidők óta egy kedvelt vielet mind a hölgyek, mind a férfiak életében. A megfelelően kiválasztott ezüst ékszer segítségével örömöt tudsz mind a magad, mind mások életébe csempészni. Amellett, hogy kiemeli a szépséged, vagy egy-egy részletét a testednek, magabiztosságot és szépséget sugároz rólad a külvilág felé. De az ékszer arra is nagyon alkalmas, hogy az adott pillanat hangulatát közvetísd a segítségével. Lehetsz figyelemfelkeltő, előkelő, szolíd, dögös a ruházatodhoz, és az alkalomhoz megválasztott ezüst ékszer segítségével. Itt egyedi ékszereket találsz. Ha van kívánságod, jelezd és teljesítem. --> ÉKSZER KÍVÁNSÁG Gyűrű ékszerek A gyűrű igen népszerű ékszer típus. Nem véletlen, hogy baráti kötelékeket, házassági kötelékeket is jelképez. Az ezüst gyűrűk széles tárháza áll rendelkezésedre. Legyen a választásod köves gyűrű, kő nélküli gyűrű, sima ezüst gyűrű. Sokféle formát is ábrázolhat az ezüst gyűrű. Falevél formájú gyűrű, állatos gyűrű, szív alakú gyűrű, virág formájú.