Sok csapattal beszéltem idehaza is, ahogy látom, máshogyan gondolkodnak a magyar piacon, mint külföldön... Arra jutottam, a jövőben is inkább légiósként próbálom megtalálni az utamat. Valami csak összejön. " A belga OH Leuvennél Bese Barnabás néhány héttel ezelőtt maga kérte szerződése felbontását, amelynek alighanem megvolt az oka, ám hogy a 23-szoros válogatott védő végül hol köt ki, egyelőre nem tudni. Németh Krisztián ugyancsak szerződése felbontását kérte Debrecenben, a támadó szabadon igazolhatóként csapatot keres. Lehetőségei akadnak, információnk szerint a futballista legszívesebben visszatérne Amerikába. Varga Roland jövője sem egyértelmű, a nyáron hiába írt alá két évre szóló szerződést az al-Ittihad Kalba együtteséhez, a klubnál alig kap játéklehetőséget. Pedig a 31 éves válogatott szélső nagy reményekkel igazolt a klubhoz, és arról ábrándozott, hogy az Emírségkből is lesz lehetősége bekerülni Marco Rossi válogatottjába. Nem lenne meglepő, ha az arab csapatnál nem marasztalnák.
A magyar válogatott és az Osasuna játékosa hétfőn kérte meg modell barátnője kezét, aki nem sokat gondolkozott, szerdán már meg is volt a polgári esküvő. Jövőre nagy lakodalmat is terveznek. Vadócz Krisztián a hét közepén feleségül vette modell barátnőjét, Bajner Dórát. A magyar válogatott és az Osasuna játékosa hétfőn kérte meg a lány kezét, két nap múlva már össze is házasodtak. "Meglepetésnek szántam, hogy megkérem a kezét. Egyből igent mondott. " - mondta Vadócz, aki azóta már vissza is repült Spanyolországba. Vadócz és felesége jövőre templomi esküvőt is terveznek, mellé pedig nagy bulit. A 25 éves középpályás harmadik szezonját kezdi a spanyol első osztályban szereplő Osasunában, ahol eddig hat gólt rúgott, tavaly a Real Madridnak is betalált.
Volt rá esély, hogy Afrikába igazol, esetleg Mezőkövesden köt ki, új csapata azonban továbbra sincs. "Régóta csapatkeresésben vagyok – mondta lapunknak Vadócz Krisztián. – Szeptemberben a Honvéd második csapatánál két hetet tréningeztem, majd rákérdeztem, a látottak alapján számítanának-e rám, ám elutasító választ kaptam, és a napokban ugyanezt mondták a klub vezetői. Azt hiszem, soha többé nem kérdezek rá... Mindig is úgy gondoltam, ha a Honvédnál nem kellek, abbahagyom a labdarúgást, de nem érzem erőtlennek magam. Minden piac teljesen más, adott esetben Indiába is visszatérhetek, minden évben nyár elején keresnek, csakhogy most tél van, ilyenkorra már összeállnak a keretek, arról nem is beszélve, hogy a klubok kevesebb légióst foglalkoztathatnak. Az uruguayi szereplésem a térségben is nyomot hagyott, nem elképzelhetetlen, hogy Dél-Amerikában kötök ki, és az afrikai lehetőség is él még. A koronavírus-helyzet nem segíti a helyzetemet, és hát 36 éves vagyok, ez sem az a kor, amely vonzó egy játékost kereső klubnak.
Több magyar játékosnak is bizonytalan a jövője, többek között Bese Barnabás, Németh Krisztián és Vadócz Krisztián is szabadon igazolható. Vadócz Krisztián legutóbb Uruguayban futballozott, majd Kispesten edzett, ám korábbi klubja nem szerződtette, ettől még reméli, hamarosan labdába rúghat (Fotó: Imago Images) Merre, hogyan tovább? Az átigazolási időszak hamarosan Magyarországon is elkezdődik, külföldön futballozó labdarúgóink közül már többen is klubot váltottak. Novothny Soma a német első osztályú Bochumtól a ciprusi élvonalban szereplő Anorthosziszhoz igazolt, Megyeri Balázs pedig a török Göztepétől ugyancsak Ciprusra, az AEL-hez tette át székhelyét. De jó néhányan vannak még, akik keresgélnek. A világjáró Vadócz Krisztián legutóbb az uruguayi első ligás Montevideo Wanderersben futballozott, jelenleg szabadon igazolható futballista. A középpályás szeptemberben Kispesten tréningezett, csakhogy nem tartottak igényt a szolgálataira, pedig a futballista elmondta, jó erőben érzi magát, azóta is fut, lépcsőzik, úszik, csak a játék hiányzik neki.
A focisták felesége általában pénzéhes celeb Nemcsak külföldön, már Magyarországon sem meglepő, ha egy futballista párja ismert hölgy. Feczesin Róbert (25), a Brescia csatára két éve... Bővebben
"Az emberek boldogok és segítőkészek, az ország pedig nem tűnt elmaradottnak – mondta a válogatott középpályás. – Rengeteg gyönyörű épületet láttunk, nehezen jöttünk el, és bármikor szívesen visszamennénk. " A labdarúgónak a sportot sem kellett nélkülöznie, így választották a szállodát is. Vadóczék teniszeztek, pingpongoztak és strandröplabdáztak is, sőt a foci-Eb-ről sem maradtak le, hiszen Kubában is közvetítik a meccseket. Vándorok. A házaspár az egzotikus helyeket kedveli "Amerikai és spanyol nyelvű csatornákon sugározzák az Eb-t, minden találkozót láttam – jegyezte meg Vadócz Krisztián, aki egyelőre nem tudja, hol folytatja a pályafutását. – Még kivárok, nem szeretném elkapkodni a döntést. " P. N. Vadócz Krisztián