A részleteket itt találja.
Elmondta, a tagállami vezetők megállapodásra jutottak a legszükségesebb személyes adatok megosztásáról az igazolványok közös elfogadása érdekében. Hozzátette, az Európai Unió és a tagállamok azt szeretnék, ha a vakcinaútlevél nyárra elkészülne, és meg lehetne kezdeni az egészségügyileg biztonságos külföldi utazásokat.
Márciusban elkészül az EU-s igazolás terve Eközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren azt írta, hogy még ebben a hónapban bemutatják a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, más néven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát. A digitális oltási igazolás bevezetésével az Európai Bizottságnak az a célja, hogy fokozatosan lehetővé tegye az európaiak számára, hogy biztonságosan utazhassanak az Európai Unióban, vagy az unió határain kívülre akár munka, akár turizmus céljából – tette hozzá von der Leyen. A bizottsági elnök hangsúlyozta azt is, hogy az igazolással teljes mértékben tiszteletben fogja tartani az adatvédelmet és a magánszférát. Az oltási könyv szerepét betöltő új uniós immunitásigazolás a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen. Von der Leyen, aki a múlt héten videokonferencia keretében tartott informális EU-csúcs után jelentette be a javaslatot, az igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy legalább három hónapra van szükség egy közös európai rendszer technikai kifejlesztéséhez.
Írásban és személyesen is lehet igényelni, ha valakinek nincs tajszáma, akkor egyéb azonosítókkal. A kérelmet az is benyújthatja, aki külföldön kapott oltás alapján a magyar védettségi igazolványra jogosult, és az is, aki olyan államban kapott védettségi igazolványt, amelynek az ilyen okmányát Magyarország elismeri. Ezekben az esetekben akkor kaphatja meg valaki az igazolást, ha Magyarországon engedélyezett vakcinával oltották be, és ezt magyar vagy angol nyelvű dokumentummal igazolni tudja. Ahogy a magyar védettségi igazolvány esetében, úgy az uniós igazolás mellé is kérhetnek személyazonosító okmányt - ennek adatai nem rögzíthetőek. Az okmányon lévő QR-kódot mobiltelefonra ingyenesen telepíthető leolvasó szoftverrel lehet leolvasni. Az ügyintézések, illetve az EESZT Ágazati Portál használata során felmerülő kérdések esetén az EESZT Kontakt Center kollégái a e-mail címen és a +36 (1) 920-1050 telefonszámon nyújtanak segítséget. Koronavírus: ez történik, ha keverik az AstraZenecát és a Pfizert.
A Há oldalain található információk, szolgáltatások tájékoztató jellegűek, nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon kezelőorvosához!