Ezt a bizalmi tőkét Orbán hosszú évek munkájával építette fel. Ebben nagy szerepet játszik a személyére építő profi kampány, de ez mit sem ért volna, ha nem lett volna összhangban a karakterével. A 2002-es választási veresége részben annak is volt köszönhető, hogy olyan imázst akartak ráhúzni Orbán Viktorra (ez volt a "polgári" jelző fénykora), ami legfeljebb részlegesen fedte le a személyiségét. 2010 után azonban a miniszterelnök politikusként is azt nyújtja, ami a karaktere: olyan vezető, aki érti és érzi a nép lelkét. Egyaránt otthonosan mozog vidéken: elhozza "Feri bátyámnak" a nyugdíjat, megköszöni "Marika néninek" a "szolgálati széket", jóízűen disznótorosozik, süteményezik egy útközbeni cukrászdában vagy vásárol újságot a sarki bódéban. Az ilyen látogatások persze lehetnek megtervezettek (már csak biztonsági szempontból is nyilván van mögöttük előkészület), mégis megjelenik bennük egy természetes közvetlenség, és a hétköznapi emberek iránti tisztelet. Láthatóan jól érzi magát a rendvédelmi szolgálatot teljesítők között, az árvízi gáton vagy a határokon, mégsem tűnik úgy, mintha militáns, merev gondolkodású vezető lenne (már csak ezért sem ülnek a gyakorta hangoztatott Horthy-hasonlatok).
Összességében tisztának találta a magyar választásokat? A saját szerepemben oda mehettem el, ahova csak akartam. Úgy találtam ezeken a helyeken, hogy az eljárások nagyon jók. Nagyon sokan vettek részt, hosszú sorok voltak, látszott, hogy az emberek részt akarnak venni ebben a demokratikus eseményben. Fotó: Gyurkovits Tamás
Kövesse Facebook oldalunkat! Az orvosok a végsőkig küzdöttek Vlagyimir Zsirinovszkij orosz ultranacionalista politikus életéért, minden lehetséges orvosi ellátást megadva – adta hírül a RIA-Novosztyi hírügynökség az orosz egészségügyi minisztérium sajtószolgálatára hiatkozva. Súlyos és hosszan tartó betegség után 76 éves korában meghalt egy ismert politikus, közéleti személyiség, Vlagyimir Volfovics Zsirinovszkij. Vezető szakemberek, orvosok a végsőkig küzdöttek az életéért, minden lehetséges orvosi ellátást megadva ebben a helyzetben – olvasható a közleményben. Az Egészségügyi Minisztérium részvétét fejezi ki Zsirinovszkij hozzátartozóinak és kollégáinak. A 75 éves pártvezetőt – akit állítólag az omikron változata fertőzött meg – február 2-án szállították kórházba; Zsirinovszkij hét oltást kapott, de úgy tűnik hiába. Vlagyimir Zsirinovszkij orosz politikus 1946. április 25-én született Alma-Atában. A Moszkvai Állami Egyetem Keleti Nyelvek Intézetében (ma Ázsiai és Afrikai Országok Intézete) és a Moszkvai Állami Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát.
A miniszterelnök tud együtt örülni és megrendülten együtt is érezni az emberekkel. Láthatjuk őt lelkesedni a lelátón és fejet lehajtva búcsúzni a temetőben. Beköltözött a budai várba, de nem lett belőle újsületű arisztokrata: büszkén mutatja a dunai panorámát politikus vendégeinek, de még ennél is szívesebben ül le itt beszélgetni tudós emberekkel, vagy szelfizik népszerű emberekkel. Amikor pedig elmegy a világ hatalmi központjaiba, Brüsszelbe, a Kremlbe, a Fehér-házba vagy Jeruzsálembe, akkor sem változik meg: karakteres, patrióta magyarként viselkedik – akár tetszik ez a vendéglátónak, akár nem (Donald Trumpnak vagy Netanjahunak például bejött, Ursula von der Leyennek kevésbé). Végül még egy észrevétel, talán a leglényegesebb: Orbán nem sértegeti azokat a választókat, akik nem rá szavaztak. Mindig pontosan és élesen megmondja, kivel van vitája: akár hazai vagy külföldi politikai szereplőkkel, akár médiahálózatokkal, akár gazdasági lobbistákkal. De még velük sem beszél durván: inkább ironikusan, anekdota-szerűen bírálja őket.
Nem érdemes tehát technikai, kommunikációs okokat keresni a baloldalt sújtó népítélet mögött. Még a változó pártszimpátiák vagy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt amatőr botladozása sem volt perdöntő, a választás ugyanis kimondatlanul is Orbán Viktorról szóló referendum volt. A választók abszolút többsége pedig azt mondta, hogy 12 év után továbbra is rá bíznák az ország vezetését. Mi ennek a bizalomnak az oka? Sokan úgy gondolják, hogy ez csak valamiféle kollektív megtévesztés, "12 év masszív agymosás" eredménye lehet, hiszen jól láthatók visszásságok a hatalom körül. Ezt azonban a kormánypártra szavazók is látják, és vélhetően benyújtanák a politikai számlát a Fidesznek, ha a lista első helyén nem Orbán Viktor állna. A felmérések szerint ő legalább 10-15 százalékkal népszerűbb a kormánypártnál. A kampányban ezért döntő pillanat volt, amikor tavaly ősszel a miniszterelnök személyes brandjét különválasztották a Fidesztől és megjelent a neve, valamint a nemzetiszínű "V" betű a posztjain.
Nagyon tipikus magyar hozzáállásnak tartom a reakciót, valószínűleg ezek az emberek mentálisan inkább Budapesten élnek, mint Pozsonyban, és úgy képzelik, hogy politikai pártok fogják diktálni a médiának a tartalmat. Ez Szlovákiában hála istennek még elfogadhatatlan – reagált az MKP Platform álláspontjára Soltész Árpád. A Paraméternek azt mondta, kitart a véleménye mellett. A Szövetség nem egységes, nem minden tagja osztja az MKP Platform felháborodását. Rigó Konrád, a Híd Platform vezetője azt mondta: A legrosszabb dolog, amikor egy politikus vagy egy politikai párt megpróbálja rendre utasítani a médiát. Egy demokratikus társadalomban a média független, és ennek így is kell maradnia. Illusztráció: iStock / Getty Images Plus