A plasztikát Tövissi Zsolt építész tervezte, a talapzatot Rozin Sándor kőfaragó készítette, a térplasztika Berze Imre szobrász munkája, amelyet Demeter Péter öntött bronzba. Az átadó ünnepségen Tövissi Zsolt azt mondta: " Csíksomlyó az igazi üzenetet a szívünknek küldi, mi a szívünkkel látjuk. E projekt összehoz bennünket azokkal a testvéreinkkel, akik a szívükkel látnak leginkább, és ezen modellen keresztül meg tudjuk érteni azt, hogy milyen fontos bizonyos dolgokat kitapogatni, megérezni ". A csíkszeredai építész úgy fogalmazott, a bölcső formájú modell akkora, mint egy emberi ölelés. Forrás: MTI/MagyarKurír Fotó: szé Kapcsolódó témák
A Mikó-vár udvarán Gyarmati Zsolt házigazda, a Csíki Székely Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelent művészek és művészetkedvelők nagyszámú közönségét. Beszédében kihansúlyozta, hogy a Céh és Csíkszereda, valamint a csíki múzeum szorosan kötődik egymáshoz Nagy Imre festőművész személyisége révén, aki Kós Károly és Szolnay Sándor mellett egyik kezdeményezője a múzeum létrehozásának, illetve egy ideig a Céh alelnöki tisztségét is betöltötte. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is felszólalt a rangos eseményen, majd Kolozsi Tibor szobrászművész, a Céh jelenlegi elnöke a művészközösség célkitűzéseiről, önként vállalt szerepéről beszélt, hangsúlyozva azon kiemelkedő művészek, jeles tagok szerepét, akik a rendszerváltás után ismét elindították, működésbe lendítették a Céhet. Az országos művészeti rendezvényt Túros Eszter művészettörténész értékelte. A kiállítás anyagát átfogó katalógus is megörökíti, melyet Botár László festőművész tervezett és állított össze. A katalógus a Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában jelent meg.
9/19 Deák ház, Szeniczey kúria - fotó: Perényi László 1 Szeniczey Cecília visszaemlékezése 1870. Cserna A. 2003. ; Árpás K. ; Ferenczi Z. 1904. ; Kernné M. I. 2007. XVI/18. ; Tóth G. P. 2013.
Sokan talán kétkedtek is valamelyest. A folytatás nagyreményű és a jelenhez is kapcsolható; a szerződést már a K. V Csoport Építész Iroda Kft. -vel kötötték meg (Kis János, Lukács István, Mészöly Csaba, Veres Gábor)- az eredményhirdetés hátsó sora építészszövetséggé alakult. 1/19 fotó: Medvegy Gabriella Helyszín A telek Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön áll. A beruházók most kezdik felfedezni, nagy építkezések folynak a környéken. A telek saroktelek, nagy, hosszanti telekhatárral, a szomszédos épület maga az iskola, klasszikus tömegformálással, sorolt ablakokkal, manzárd tetővel. A régi, és a létesítendő épület egy zöld udvart fog közre, növényzettel, parkolóval és sportpályával. Az intézmény megközelítése a Huba úton keresztül lehetséges, illetve hátul, az udvarból. A másik szomszéd a Kiss és Járomi Építésziroda által tervezett társasház, melyhez a csatlakozás a területre néző ablakai miatt érzékeny építészeti megoldást követelt. Alaprajz A saroktelek "L" alakú beépítést eredményez.