A Covid miatt a legtöbb embernek valamilyen formában szembesülnie kellett az elmúlt időszakban a filmben felmerülő problémákkal, mint a bezártság okozta frusztráció vagy a szociális és fizikai kontaktus hiánya, így könnyen azonosulni tudnak a karakterrel. Csak a néző van beavatva, min is megy keresztül a főhős. Ez adja a drámaiságát" – mesélte Bányai Kelemen Barna. Felesége szerepében Bánfalvi Esztert láthatjuk, akivel tökéletes párost alkotnak, hiszen a való életben is jegyben járnak. Feltűnik továbbá az Orlai Produkció színésze, Pataki Ferenc is, és egyúttal az Apatigris ből és az Egynyári kaland ból már ismert Schmidt Sára. Bányai Kelemen Barna, a film egyik főszereplője A film operatőre Pápai Dániel, akinek különleges látásmódja már számos kisfilmnek egyedi képi világot teremtett. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy korábbi kisfilmjei megannyi nemzetközi fesztivál elismerésével büszkélkedhetnek. A cselekmény vérbeli kamaradráma lévén egyetlen helyszínen játszódik, de Kámán Albert – aki nemcsak rendezőként, de operatőrként is dolgozik a filmgyártásban – különösen nagy hangsúlyt fektet a vizuális megjelenésekre.
Ahogy arról az Index is beszámolt, januárban a Steven Soderbergh rendezte Fertőzés (Contagion) című film a koronavírus-járvány hatására először beküzdötte magát a digitális eladási toplistákba, aztán január végén már feltűnt az iTunes legnépszerűbb filmjei között, olyan friss megjelenések mellett, mint a Joker vagy Az aszfalt királyai. Március elején pedig a többek között Matt Damon, Gwyneth Paltrow, Laurence Fishburne, Kate Winslet, Marion Cotillard és Jude Law szereplésével készült 2011-es film forgalmazója, a Warner Bros. listáján lett az alkotás a második legtöbbet nézett mozi, míg tavaly decemberben csak a 270. volt ugyanitt. A film jelenlegi népszerűségére tekintettel felkérték az alkotókat, hogy ismét álljanak össze – most azonban nem egy fikció, hanem a valóság kedvéért. A Maliman School of Public Health és a Columbia University arra kérte fel a színészeket, hogy beszéljenek a koronavírus-járvány elleni legfontosabb óvintézkedésekről, vagyis mindazt, amit a színészek javasolnak, közegészségügyi szakemberek és tudósok szakértelme támasztja alá.
És nem, nem csak a 70 nap az elrettentő - akik megjárták az intenzívet, beszámolóik alapján egy este (overnight) is 'elrettentő', lehet egy perc is. Azért mégsem késő, jól tetted ezt a videót. A kormány intézkedései, politikája egy dolog (minimum erősen vitatható). Ez a fenti videó (és a többi pár felsorolt) ugyan túl későn, túl kevés, de elmozdulás, egy reméljük szerencsésebb kommunikációs irányba. Nincs ez a Covid 'meccs' még 'lefutva'. És elképzelhető (inkább valószínű) hogy Magyarország következő kormánya is hasonló videókat fog készíteni, kirakni, valószínűleg ugyanerre a Facebook oldalra.
level 1 Engem már a járvány előtt is veréssel fenyegettek, amikor megnyilatkoztam molekuláris biológiai kérdésekről, amikből pont PhD fokozatom is van. level 2 DE NekED ÁtmOSTÁk Az AGYadAt kÜLönBEm TUDNÁd hOgY a pHD a lEgVéGsŐ ÁTmoSÁsT jELenTi level 1 Don't look up. (Amúgy nagyon ajánlom ezt a filmet annak, aki még nem látta. ) level 2 Ha értettem a mondanivalóját de nem tetszett a film maga, akkor butának számítok? level 2 Zseniális, bár elég rendesen felbaszott:D level 1 És? Mire csinálnának valamit, meghalnak tüdőgyulladásban. level 2 Szerintem is. Youtuberek is mindig panaszkodnak hogy jaj halálos fenyegetések, közben az emberek csak arcoskodnak.
Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel? Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, És vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!
Itt veszi fel a fonalat a 2011-es Fekete halál, amiben Sean Bean és Eddie Redmayne ered egy titokzatos közösség nyomába, akik között állítólag a pestis nem szedi az áldozatait. +1: Pandemic (2020) Az utolsó darab annyiban kilóg a sorból, hogy egy dokumentumfilmes sorozatról van szó. A Pandemicet a Netflix okosan az influenzajárvány idejére időzítette - és akkor még sejtelmük sem volt, mennyire belenyúlnak ezzel a "tutiba". Most a nézők a koronavírus terjedésével párhuzamosan követhetik, mit tanultak a kutatók a múlt olyan brutális világjárványaiból, mint az 1918-19-es spanyolnátha. Modern és gyors világunkban hogyan terjed egy kórokozó, mi egy világjárvány várható forgatókönyve, mik egy globális krízis kezelési módszerei, a járvány sikeres megfékezésének támogatói és buktatói.