Sport Bistro Lemezaru gyar Tisza cipőgyár A modellek egy pillanat alatt meghozták a Tiszának az ismertséget és az elismertséget. 1971 májusától már a németországi Adidas is a Tisza Cipőgyárral állíttatta elő a La Paz modellnévre hallgató futballcipőit. 1976-tól kezdve a magyar Tisza már szállított sportcipőket az Adidas részére, az Egyesült Királyságba, és megállapodás született az első amerikai cipőexportra is. Évi kétmillió pár cipőt szállítottak a szocialista országok piacaira is, valamint olimpiai csapatokat is elláttak termékekkel. Egyedülálló feltámadás: a Tisza-stílus visszahódít Aztán jött a rendszerváltás, az emberek érdeklődése más irányt vett. A Tisza elvesztette menő státuszát, minden negyedik magyar lábán már nem T betűs modell volt, hanem import cipő, így a kereslet a márka iránt erősen megcsappant. Igaz, a tornacipők gyártása a 90-es évek közepéig még folytatódott, majd megpróbálkoztak az utcai modellek előállításával, nem túl nagy sikerrel. A történetben a változás egy véletlennek is köszönhető: Vidák László – a Buffalo cipők akkori importőre – meglátott valakit a Deák téren, ahogy elkoptatott, mégis nagy becsben tartott Tisza cipőjében sétál.
A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát. Bezár
A gyártás másik fele Martfűhöz (ahol a régi Tisza cipő készítették) közel, Cibakházán zajlik. Az lenne az ideális, ha saját üzemmel rendelkeznénk, de sajnos erre jelenleg nincs lehetőség. Talán egyszer erre is sor kerülhet. A többi termékünk, mint a ruházat és a táskáink is, kizárólag hazai gyártótól származnak. Mi a különbség az ázsiai és az itthoni gyártás között? Nagyon sok Ázsiából beözönlő termék minőségben nem tudja azt produkálni, amint a hazaiak, és felügyelhetőség szempontjából is jobbnak tartom az itthoni gyártatást. Bár az ár mindig nagyon fontos tényezője az értékesítésnek, és így a termékeink kicsit magasabb kategóriába tartoznak, de talán az emeli a termékeink megítélését, hogy minden kis hazánkban készül. Természetesen a hazai gyártásnak is meg vannak a maga nehézségei. A magyar könnyűipar sajnos teljesen tönkrement az elmúlt években, az összes nagy cipőgyárunk bezárt, velük együtt megszűnt sok alapanyaggyártó, kellékes, szerszámkészítő. Akik maradtak, azok viszont most is minőséget tudnak kínálni.
Ez a szócikk a cipőmárkáról szól. Hasonló címmel lásd még: Tisza. Tisza Cipő Zrt. Típus Zrt. Alapítva 1942 (Cikta Rt. ) 1949 (Tisza Cipőgyár N. V. ) Székhely 5435 Martfű, Gesztenye sor 1. Termékek sportcipők, utcai cipők, munkacipők, sportruházat Magyar cégjegyzékszám 16-10-001335 A Tisza Cipő Zrt. weboldala Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja (extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek) részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! A Tisza Magyarország egyik legismertebb cipő- és kelmemárkája. Napjainkra a Tisza az old school -vonalat képviselő, meghatározó szereplővé nőtte ki magát. A gyár termékei nemcsak a magyar vásárlók körében népszerűek, hanem külföldön is. Története [ szerkesztés] Thomas Bata az 1930-as években kívánt cipőgyárat létesíteni valahol Magyarországon. A helyszínt illetően a választása Martfűre esett, ahol vízi, közúti és vasúti csomópont található.
Nagy valószínűséggel ez adta az apropóját annak is, hogy a frissen megalapított lakásszövetkezetet róla nevezzék el, amelyet azóta is így hívnak. A cipőgyár a legnagyobb, legösszetettebb termelést biztosító gyár volt hazánkban, ahol a munkaerő-utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektettek, a már korábban is létezett szakmunkásképzés, nemcsak az ott végzők számára, de a gyár számára is biztosítékot jelentett a jól képzett munkaerőre és a folyamatos minőségi munkára. Az irigyelt cipőgyári munkásnők életét azonban beárnyékolta a martfűi rém, Kovács Péter tevékenysége. 1957-től kezdve négy nőt gyilkolt meg bestiális módon. Az utolsó áldozata meggyilkolása után, azonban gyanússá vált. A kihallgatáson még határozottan tagadta, hogy ismerte volna áldozatát. Ám, szembesítették a szemtanúkkal, sőt sógora is ellene vallott. Mivel úgy gondolta, hogy elmezavarra hivatkozva elkerülheti a kötelet, még két gyilkosságot bevallott. A nyomozás tovább folytatódott, míg végül fényderült a négy gyilkosságra és a két sikertelen kísérletre is.